Egyre többen térnek át a flexitárius étrendre a fenntarthatóság jegyében

Flexitárius britek milliói tervezik, hogy idén több húsmentes ételt fogyasztanak, hogy elősegítsék a fenntarthatóságot, és csökkentsék ökológiai lábnyomukat.

Egy brit kutatás kétezer felnőttet kérdezett meg arról, miként kívánnak idén változtatni táplálkozási szokásaikon. A válaszadók harmincegy százaléka nyilatkozott úgy, hogy 2021-ben kevesebb húst fogyaszt majd.

Londonban eddig is szélsebesen terjedt a növényi alapú táplálkozás, a reprezentatívnak nem minősülő kutatás szerint azonban a vegánok és a flexitariánusok száma országszerte növekedni fog.

A legfőbb motivációjuk az életmódváltásra a környezetvédelemhez és a fenntarthatósághoz kapcsolódik. Minden ötödik brit mondta, a vegánuár kihívásban való részvétel is közrejátszik abban, hogy kevesebb húst fogyaszt, a válaszadók negyvenöt százaléka pedig egész egyszerűen nem érzi szükségességét annak, hogy mindennap állati eredetű élelmiszert egyen.

A megkérdezettek több mint fele azt gondolta, hogy a vegetáriánus hús alternatívái a korábbiakhoz képest sokkal ízletesebbek, körükben elképesztően nagy népszerűségnek örvendenek a vega és vegán hamburgerek, kolbászok és gabonából készült darált húsok.

Pszichológusok szerint az életmódváltás nem véletlenül kapcsolódik a januárhoz, ez ugyanis egy új kezdetet szimbolizál, az emberek pedig általában ilyenkor érzik azt, hogy érdemes valami újdonságot kipróbálniuk.

Ez is érdekelhet:
"Vegánuár": ezekkel ez ételekkel pofonegyszerűen teljesíthető a kihívás

Nem jelent hatalmas fejtörést akkor, ha tudatosan állunk hozzá.

(Fotók: Getty Images)

vegán | diéta | húsmentes | életmód | flexitariánus | táplálkozás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom