Florida új városa a képeslap-esztétikáján túl még hurrikánbiztos is

Floridát 2022-ben letarolta a története legsúlyosabb hurrikánja, de akadt egy város, ahol áram, net és ivóvíz is volt mindvégig, és csak minimális anyagi kár érte.

A térségre jellemző súlyos viharok átvészelésére épült a floridai Babcock Ranch. A településnek meg is volt az első tesztje: miután a Ian hurrikánt szinte sértetlenül átvészelte, már többen is másolnák a példáját.

Szép összefoglaló, de azért mutassuk be röviden a Ian hurrikánt: 241 km/órás szelet hozott, amikor elérte Florida partjait, a tengerben ötméteres hullámokat korbácsolt, 24 órán belül 43 centi eső esett, és legalább 150 halálos áldozatot követelt. Ez a hurrikán okozta a legnagyobb anyagi kárt az állam történetében.

Óriási áradások voltak, több mint négymillióan áram nélkül maradtak egy időre. Történt mindez tavaly szeptemberben. Ám a tragikus események közt akadt egy jókora pozitívum:

a vihar kellős közepén lévő 73 km²-es település, Babcock Ranch úgyszólván karcolás nélkül megúszta a vihart.

Aztán a város idén augusztusban, az Idalia hurrikán tombolása idején is bizonyította az ellenálló képességét. És ez nem véletlen: a város fejlesztője, Syd Kitson a szabályozásnál jóval szigorúbb védelmet tervezett a 2018-ban átadott, öt Manhattan méretű városnak. Ez jóval költségesebb volt, viszont mindent megtettek, ami a tudomány és az építőipar aktuális állása szerint lehetséges volt, hogy ellenállóvá tegyék Babcock Ranchet.

Mobilház a floridai San Carlos-szigeten az Ian után

A fenti kép San Carloson készült az Ian pusztítása után, és számtalan hasonló van még. Hogyan úszhatta meg ezt a vihart Babcock Ranch? A várost hasonló képeslap-esztétika jellemzi, mint Florida egyéb részeit: élénkzöld gyep, gondozott golfpályák, erdei ösvények, kerékpárutak. A helyiek napelemes golfautóval közlekednek, esetleg kajakoznak a tavakon, ellátogatnak egy madárleshez vagy összegyűlnek valamelyik közösségi medencénél.

Ám a hétköznapi luxusnak van egy rejtett célja is: a tavak visszatartó tóként védik a házakat az áradástól, az utcákat úgy tervezték, hogy elnyeljék a felesleges csapadékot, a közösségi csarnok pedig megerősített menedék is egyben.

Nem mellesleg Babcock Ranch Amerika első napenergiával működő városa, amelyet – a környező közösségekkel együtt – egy hatalmas, 352 hektáros napelemfarm lát el energiával.

Lehetett a terv bármilyen szigorú, az igazi tesztet a Ian hurrikán jelentette, Kitson – aki maga is Babcockban él – úgy érezte, hogy „a szél tehervonatként ront neki a házamnak. Megtehetsz minden tőled telhetőt tervezéskor, de igazából csak egy éles teszt után lehetsz biztos a dolgodban.”

Nos, a településen egyetlen házban sem ment el az áram, az internet, és tiszta víz is volt mindvégig.

Babcock Ranch megnyitotta a kapuit a környékbeliek előtt, akiknek a hurrikán elvitte a házát, a sportcsarnokból sürgősségi menedékké lett. Mikor Kitson másnap reggel felmérte a károkat a településén, azt találta, hogy néhány kidőlt pálmafa és letört közlekedési tábla kivételével szinte sértetlenül élték túl a vihart.

„Csak minimális kárunk volt – fogalmazott. – Ha nem építettük volna ennyire ellenállóra a várost, dollármilliókban mérhetnénk a károkat. Vagyis Babcock ellenállóvá tételének előzetes költségei már az első néhány évben megtérültek.”

(Forrás: BBC, fotók: Getty Images, nyitókép: Bobrock Ranch/X)

Florida | hurrikán | vihar | bobrock ranch | amerikai egyesült államok

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom