Az előzetes jelentések szerint 4,2-es erősségű földrengés rázta meg Bosznia-Hercegovina fővárosának környékét hétfő délelőtt.
Mnit a Klix.ba boszniai hírportál az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) adataira hivatkozva közölte,
a földrengés epicentruma Szarajevótól tizenhat kilométerre északra volt, a rengés fészke pedig hat kilométeres mélységben helyezkedett el.
A földmozgást a fővárosban és a környező településeken is érzékelték 9 óra 20 perckor. Helyi beszámolók szerint a rengés néhány másodpercig tartott, és nagyobb károkról egyelőre nem érkeztek jelentések.
Nem olyan rég Magyarországon is volt egy kisebb földrengés.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
bosznia-hercegovina | földrengés | szarajevó
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!