Nemsokára indul egy hajó Indiából, ami minden bizonnyal világrekorder lesz

Majdnem két hónapnyi folyami hajózás vár a kalandorokra.

Az indiai Antara Luxury River Cruises 2022 decemberében engedi el a kikötőből azt a hajót, amely alighanem rekordot dönt: ha minden jól alakul, közel két hónappal később a világ leghosszabb folyami hajóútjának címével büszkélkedhet.

A Ganga Vilas ötvenegy napon át lesz úton és lecsorog a Gangesz mellett a Brahmaputra folyón is.

A tervek szerint az Uttar Pradesh-i Kashiban szedi fel a horgonyt és az asszami Dibrugarhban fog kikötni. A vállalat közleménye értelmében a hajó öt államon, huszonhét kisebb folyón és két országon halad át.

Az utazás nemcsak mesés lehetőséget kínál a dél-ázsiai kultúra megismerésére, hanem arra is lehetőséget ad utasainak, hogy teljes mértékben élvezzék a szabadságot. A természetkedvelőknek, valamint a történelem és a kultúra iránt érdeklődőknek kiváló opció, ráadásul nem muszáj a teljes utat végigutazni, hanem lehet helyet foglalni bizonyos szakaszokra is.

A The Grand Cruise néven futó kaland naponta kínál fedélzeti és szárazföldi élményeket. Az útvonal számos világörökségi helyszínt érintve iktat be megállót Uttar Pradesh, Nyugat-Bengál és Bihar területén, valamint eljut Bangladesbe és az UNESCO által védett Sundarbanson is áthalad, mielőtt Indiában folytatódik.

Raj Singh, a társaság elnöke az itinerről elárulta, hogy minden programot személyesen tervezett meg és ellenőrzött. A történelmi útvonalat az indiai és a bangladesi kormány együttműködésével véglegesítették, hogy biztosítsák a két ország közötti zökkenőmentes utazást.

Kevés jobb módja van a nyár beindításának, mint egy negyvenhat éjszakán át tartó fejedelmi trip öt különböző luxushajón. Az Uniworld Boutique River Cruises megadja ezt az élményt, ugyanis  nemrég bejelentette Rivers of the World néven induló hajóútját, ami Európa legszebb folyóin csordogálva kilenc országban köt majd ki.

(Forrás: Times of India, fotók: Getty Images)

utazás | rekord | folyami | leghosszabb | india

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom