Budapesten is megáll ez a két év múlva induló folyami luxushajóút

Kilenc országban horgonyoznak le a hajók.

Kevés jobb módja van a nyár beindításának, mint egy negyvenhat éjszakán át tartó fejedelmi trip öt különböző luxushajón.

Az Uniworld Boutique River Cruises megadja ezt az élményt, ugyanis  nemrég bejelentette Rivers of the World néven induló hajóútját, ami Európa legszebb folyóin csordogálva kilenc országban köt majd ki.

Bár a nem mindennapi luxusutazás csupán 2023-ban indul, érdemes már most eljátszadozni az epikusnak ígérkező nyaralás gondolatával.

Az utazás az S.S. Sphinx fedélzetén kezdődik Egyiptomban, majd az S.S. La Venezián folytatódik, érintve a velencei lagúnákat és a Pó-folyót.

Aztán Magyarország jön, ahonnan Budapestről Passauba lehet elhajózni az S.S. Maria Theresiával, ezt követően az S.S. Joie de Vivre-re költözik át a társaság, hogy a Szajna mentén csorogva fedezze fel Franciaországot, végül pedig Portugáliában, a Douro-folyó völgyén hajókázva fejezi be a kalandot az S.S. Sao Gabrielen.

Természetesen nemcsak a mindenféle luxussal felszerelt szuperhajók fedélzetén lehet majd jól szórakozni, hanem a szárazföldi programok is ígéretesnek tűnnek: a vendégek vezetett túrákon ismerhetnek meg olyan ikonikus helyeket, mint a kairói Abu Simbel-i templomok, a bécsi Schönbrunni kastély, vagy a párizsi Moulin Rouge.

A külön concierge-t és all-inclusive ellátást biztosító hajóút 2023. május 20-án indul, az élménycsomag ára fejenként 38 ezer dollár (kb. 11,4 millió forint).

És hogy hangzik egy olyan hétezer dollárba (kb. 2,1 millió forintba) kerülő hajóút, amelynek teljesen ismeretlen az útvonala és az úti célja? A Uniworld Boutique River Cruises első körben leendő utasai bizalmát kéri, hogy aztán egy tíznapos Mystery Cruise-t adjon cserébe, amely 2022. június 22-én indul el. Valahová. A Seven River Journey néven futó hajóskaland pedig tizennégy országot, valamint hét folyót érint, és nem kevesebb mint negyvenhat éjszakás lesz.

(Forrás: Matadornetwork, fotók:  Uniworld)

budapest | hajóút | utazás | folyami | kilenc ország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom