Budapestet is érinti ez a 46 éjszakás, folyami szuperhajós álomutazás

Az óceánjárók általában hónapokig tartó világ körüli útra indulnak, míg a folyami változatok rendre egy-két hetes tripre korlátozódnak. De többé már nem.

A folyami hajóutakat szervező társaságok kidolgoztak ugyanis néhány új, egészen elképesztő útvonalat, amelyek országokon, sőt néha kontinenseken átívelő utazásra invitálnak. Ilyen az Uniworld Rivers of the World-je is.

A 2023. május 20-án induló, negyvenhat éjszakás élmény során az utasok kilenc országba jutnak el öt különböző hajó fedélzetén. (Igen, ez némi átszállással és néhány szárazföldi szállodai éjszakával is jár). Az epikus kaland kétéjszakás ismerkedéssel kezdődik Egyiptomban, majd a vendégek egy hetet töltenek el a Níluson hajózva az S.S. Sphinx-en. Ezután két éjszakára a svájci Lugano városába repülnek, majd egy újabb kétéjszakás szárazföldi kirándulás következik Milánóba.

Innen az S.S. La Venezia hajóval egyhetes útra indulnak az olaszországi Pó folyón és a Velencei lagúnán, majd északra, Magyarországra csorognak, ahol az utasok Budapesten átszállnak az S.S. Maria Theresiára, hogy aztán egy hét múlva megérkezzenek a németországi Passauba.

Az utazás negyedik szakaszát egy egyhetes móka jelenti az S.S. Joie de Vivre fedélzetén a híres Szajnán. A nem mindennapi túra Portugáliában ér véget, ahol a Douro folyón lehet hajókázni az S.S. Sao Gabriel fedélzetén, az utolsó három éjszakát immáron Lisszabonban töltve.

Mind az öt szuperhajót kifejezetten a folyókra tervezték, ami azt jelenti, hogy mindegyik helyi ihletésű dekorációval rendelkezik. Az étkezések – beleértve a borokat, söröket és szeszes italokat –, valamint a kirándulások is benne foglaltatnak az árban. A szervezők gondoskodnak valamennyi utazásról a repülőjáratoktól kezdve a transzferekig.

"Büszkén jelentjük be az első Rivers of the World útvonalat; az eddigi leghosszabb és legmozgalmasabb kirándulásunkat, amely kilenc országot érint öt világszínvonalú hajó fedélzetén" – mondta Ellen Bettridge, az Uniworld Boutique River Cruises elnök-vezérigazgatója. "Ez egy olyan lehetőség, ami semmi máshoz nem hasonlítható, és egy igazi életre szóló nyaralás, amely minden fordulóban meglepetésekkel szolgál".

Az Uniworld Rivers of the World hajóútra fejenként 38 999 dollártól (kb. 16 és fél millió forinttól) lehet foglalni.

A szállodahajók kulináris kínálata széles skálán mozog: vannak olyan hajók, amelyeken Michelin-csillagos étteremben megfordult séfek dolgoznak, vannak, amelyek a tradicionális konyhákat követik és vannak olyanok is, amelyeken több tucat étterem változatos fogásai várják a vendégeket. Bár mindez istenien hangzik, a szakértők szerint érdemes néhány dolgot kerülni a hajóút során.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Uniworld Media)

luxus | folyami | hajózás | Uniworld | hajóút

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom