Amerikai álom európai álmodozóknak

A Ford Mustang egész másmilyen volt, mint aminek mi hittük. De mi a helyzet 2017-ben?

Ha nem is szerves része Magyarországon, de legalább néha-néha eleme az utcaképnek a Mustang. Évtizedekig viszont nem volt az – nemcsak Hegyeshalomtól keletre, hanem Európában sem nagyon, mert a Ford nem forgalmazta hivatalosan a kontinensen. Ez viszont csak jót tett az imidzsének, ahogyan az is, hogy közel háromezer mozi- vagy tévéfilmben szerepelt, például a Bullittban, amiben mellesleg a filmtörténelem egyik leghíresebb üldözési jelenetének volt alanya.

A Mustang a szabadság, az élet, a sebesség, az élvezet. A Mustang: Amerika.

Rettenetes érzés, amikor összeomlik egy legendáról kialakult kép. Mel Gibson rasszista és nőverő, a Concorde lezuhan, Lagzi Lajcsit pedig lakóparknyi áramlopással gyanúsítják. A Mustang meg egy elavult technikájú, mondhatni primitív autó, amolyan szegény ember sportkocsija, amit az Egyesült Államokban mindenki megengedhet magának, aki tud venni egy új autót, merthogy nem drága álom, hanem teljesen elérhető kupé vagy kabrió. Hálával tartozunk a Fordnak, hogy évtizedekig hagyta, hadd rajongjunk érte távolról – és okosan teszi, hogy most meg kaszál vele Európában is.

A Mustang ugyanis olyan reakciókat vált ki az emberekből, amit csak többszörösébe kerülő autók szoktak. Nem ez a narancssárga, V8-as a legjobb példa ennek illusztrálására, inkább a szomszédom szürke négyhengerese, aki annyira megunta az állandó, gázfröccsre felszólításokat követő csalódott arcokat, hogy kénytelen volt egy komolyabb kipufogóval javítani a renoméján. Elképzelhető, milyen hatása van akkor a szürkés autómasszából rikító GT-nek.

Az utcán rajongókat és a Mustang-vásárlókat azonban elválasztja egymástól minimum 12,5 millió forint – Amerika messze van, ott hétmillió forintnyi dollár ugyanez, más kérdés, hogy nálunk még a tizenmilliós áron is meglepődnek az emberek, mert sokkal drágábbnak hiszik, egy amerikai álomautó csak nem lehet ilyen filléres. Aki viszont vesz is egyet, többet szeretne kapni az emberek elismerő-vágyakozó pillantásainál – például valamit az amerikai érzésből, meg egy élvezetes kocsit.

A Ford is tudta, hogy még a jól csengő név is kevés lesz Európában, ezért kicsit felzárkóztak a 2010-es évekhez, mielőtt piacra léptek Európában. Például lecserélték a merev hidas hátsó futóművet, ami már a Suzuki Ignisnél is szégyen volt 2000-ben, és felvették a négyhengeres turbót is kínálatba. A Mustangnak megágyazott még a General Motors is, amikor kivonták a Chevrolet-t Európából, a hasonló kaliberű Camaróval együtt. Szóval ha nagy teljesítményű amerikai sportkocsi kell, akkor az a Mustang.

Lágyság, kifinomultság, kényelem – előbb találni meg a löncshúsban a gasztronómiát, mint a Mustangban ezeket.

A külső forma végre harmonikus, remekül idézik az első generációt a közel függőleges hátsó lámpacsíkok, belül azonban hamar lebukik a kocsi: prémiumgyártók legfeljebb céglogós golyóstollakhoz használnak ilyen anyagokat. Illetve dehogy, azokat Kínából rendelik.

Nincs még vége a cikknek, de már most adódik a kérdés: rossz kocsi a Mustang? Igen, ha valaki egy hasonló teljesítményű német kupét szeretne, de felcsillan a szeme, hogy tízmillióval olcsóbban is kap annyi lóerőt a Fordtól. És nem, ha valaki azért vesz Mustangot, mert amerikai kocsit szeretne, és tudja is, milyen az, nem csak sóhajtozott egy poszter vagy a tévé előtt.

Közhelyes, de hiába: bár a Tesla erősen dolgozik egy új mítosz felépítésén, az igazi amerikai autó továbbra is V8-as. Aki nem tudja, hogy a far kistányérnyi GT-jelzése is erre utal, a sárvédő 5.0 felirata alapján már sejtheti, ez bizony ilyen. No nem az a képmutató fajta, ami azért még a luxusautókban néha feltűnik, ám mintha kicsit szégyellnék, beágyazzák mindenféle szigetelőanyagok közé, hogy csak pörgetve szűrődjön be az utastérbe valami kis hangfoszlány. Ez a másik véglet: úgy hörög, hogy a vezetője nehezen bírja ki, hogy kultúrember maradjon a piros lámpánál állva. Aztán onnan elindulva. Aztán visszaváltva. A V8 ordítva követeli a gázt, hogy utána még hangosabban ordítva köszönje meg.

Mintha a Mustang nem egyszerűen Amerikából, hanem az olajválság előtti Amerikából származna.

Ez egy gép, és ezt nem csak tudjuk, hanem közvetlenül érezzük is. Nincs fél kézzel krúzolás, telefonpiszkálás, a Mustang kormányát markolni kell, a kuplungját taposni, aztán finoman ellenkormányozni, amikor elkezdi csóválni a farát, amit nehezebb elkerülni, mint kiprovokálni. A kanyar szárazon örömforrás, nedves úton potenciális beutaló a karosszérialakatoshoz. Az öt másodperc körüli százra gyorsulás nem egy steril adat, hanem zajos, intenzív élmény, dörgő V8-assal, nyöszörgő bőrüléssel és vigyorgó vezetővel.

421 lóerő a hátsó kerekekre, akkora motorháztető, amekkora helyre a belvárosban két Smart közé még kitolja a házmester a kukákat, percek alatt elfüstölhető gumik, hatalmas fordulókör, és legfeljebb az amerikai benzinárakhoz képest elfogadható fogyasztás. Izomautóhoz tökéletes tulajdonságok, csak annál sokkal igényesebb a futómű, meglepően élvezetes a kézi váltó, és van például érintőképernyő.

Mindennapokra kicsit fárasztó, városban olyan, mint vadállat a ketrecben, elvegyülni vele lehetetlen, de a Fordnál sejtették, hogy nem is erre vágynak majd a tulajdonosai: a Line Lock, szabadfordításban hülyegyerek-mód tizenöt másodpercig befékezi az első kerekeket, miközben a hátsó gumik jó részét rá lehet kenni az aszfaltra. Egy kis darabka Amerikából.

(Fotók: Tóth István)

kupé | ford mustang | nagy sztori | amerikai autó | ford