A Four Seasons bejelentette, hogy egyedi tervezésű magánrepülőgépe 2024-ben korlátozott időpontokban elérhető lesz charter foglalásokra is.
Az Airbus A321neo-LR akár negyvennyolc utas szállítására is alkalmas, őket tágas bőrülések és maximális kényelem várja a fedélzeten. Ez azonban még nem minden, az étkezéseikért ugyanis egy privát séf felel.
Persze mindezért mélyen a zsebbe kell nyúlni. A Four Seasons Jet körülbelül napi száztizenötezer dollárba kerül charter járat esetén, azaz nagyjából negyvenkétmillió forintot kell fizetni érte naponta.
Az összeg fedezi a fedélzeti szolgáltatásokat és az étkezést.
Az utasok igényeit tíz fős személyzet lesi, köztük három pilótával, egy mérnökkel és hat légiutas-kísérővel. Lehetőség van azonban felár ellenében fedélzeti orvos szolgáltatásának igénybevételére is.
A foglalást követően a luxusmárka concierge-csapata teljesen személyre szabott útvonalat állít össze, köszönhetően a világ minden pontján megtalálható a Four Seasons szállodák hálózatának. Felár ellenében a csapat mindent megszervez a földi transzfertől és a szállástól kezdve a helyszíni étkezéseken át a túrákig és jegyvásárlásokig.
A jelenleg augusztus 4-26. és december 20-27. közötti charter foglalásra használható Four Seasons Private Jet tetszőleges útvonalakra foglalható. Azok, akik nem privát repülőútra indulnának a nem mindennapi gép fedélzetén, jegyet válthatnak az Afrikai csodák néven elérhető utazásra. Az Athénból induló és Johannesburgba érkező járat megáll Egyiptomban, a Serengetiben, Mauritiuson, Ruandában. és a Victoria-vízesésnél is.
(Forrás: Elite Traveler, fotók: Four Seasons)
magánrepülő | four seasons | repülő
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!