Franciaországban nem lesznek többé rövid belföldi repülőjáratok

Nem mindenki elégedett a döntéssel.

A szén–dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében a francia törvényhozók megszavazták a belföldi repülőjáratok megszüntetését azokon az útvonalakon,

amelyek két és fél óra alatt vonattal is elérhetők.

Az intézkedés egy szélesebb körű, klímaváltozáshoz köthető törvényjavaslat része, melynek célja, hogy a franciaországi szén–dioxid-kibocsátás 2030-ra negyven százalékkal csökkenjen az 1990-es szinthez képest. Aktivisták ugyanakkor csalódottan nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban, mert szerintük Emmanuel Macron köztársasági elnök enyhített a korábbi ígéretein.

A szavazást néhány nappal azután tartották, hogy az állam bejelentette, a járvány okozta válság enyhítése érdekében négymilliárd euróval járul hozzá az Air France tőkeemeléséhez, amivel több mint kétszeresére növeli a tulajdonrészét a légitársaságban.

Agnes Pannier-Runacher ipari miniszter visszautasította a  légiközlekedési-ágazatból érkező bizonyos kritikákat; úgy véli, egyáltalán nem ellentmondásos az, hogy az állam pénzzel segíti a válságból való kilábalást, miközben a károsanyag-kibocsátás csökkentésre törekszik.

Környezetvédők szerint viszont a törvénytervezet nem elég szigorú. Azt szeretnék, hogy az összes, négyórás vonatozással kiváltható belföldi járatot törölné a kormány.

Egy repülőút néha bizonyos járulékokkal járhat, hiszen jó néhány történésre nincs ráhatásunk, és adott esetben különféle események megzavarhatják az utazásunkat – ilyen például, ha valaki nem tartja be a kimondott és kimondatlan szabályokat.

(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images, Pixabay)

vonat | tiltás | franciaország | belföldi | repülés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom