Megszórta új csillagokkal a Michelin-kalauz Franciaországot

Cognacban, egy nagyszabású díjátadó keretében mutatták be a Michelin Guide France 2022-t. Az eseményen fény derült arra is, hogy két új háromcsillagos, hat új kétcsillagos és negyvenegy új egy csillagos étterem csatlakozik a kalauzhoz.

Az eseményt a francia gasztronómia újjászületésének is lehet nevezni, hiszen az éttermek bizonyították rugalmasságukat, kreatív lendületeket, az ágazat szereplői pedig ismét összegyűlhettek és ünnepelhettek.

Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója a díjátadón emlékeztetett arra, hogy a kétéves világjárvány súlyosan érintette a vendéglátóipari szektort, közép- és hosszú távú hatásai pedig még mindig nehezen mérhetők fel. Hozzátette:

a francia étteremtulajdonosok egész évben keményen dolgoztak, hogy mindenkit lenyűgözzenek.

Az esemény fénypontjaként bejelentették az új három Michelin-csillaggal büszkélkedő éttermet. A Cassis-i Villa Madie csatlakozott a legmagasabb elismeréssel rendelkező éttermek táborához.

Az étterem olyan jellegzetes ételekről vált ismertté, mint a piros bogyós karabineros garnélarák.

A Szajna partján található Plénitude - Cheval Blanc Paris szintén átütő sikert ért el és egy csapásra bezsebelte mind a három Michelin-csillagot.

Nem szomorodhatnak azok sem, akik két csillaggal gazdagodtak, köztük három párizsi étterem, a Palais Royal, a Table - Bruno Verjus, valamint a L'Oiseau Blanc. Szintén két Michelin csillagot kapott a bommes-i Lalique, a Nimes-ben működő Duende és a monacói Le Blue Bay is.

További negyvenegy étterem kapott egy csillagot, köztük tizenkét vendéglátóhely a párizsi Ile-de-France-ról, így összesen hatszázhuszonhét Michelin-csillagos étterem található a 2022-es kalauzban.

(Forrás: Finedininglovers.com, fotók: az éttermek közösségi oldalai)

francia étterem | francia gasztronómia | Michelin | michelin-csillag | étterem | michelin kalauz

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom