Tökéletes hétköznapi vacsora lehet ez a garnélás spagetti, hiszen könnyen elkészíthető, elképesztően finom, laktató, és mindösszesen harminc perc alatt tálalható is.
Hozzávalók:
- 40 dkg szélesmetélt
- 1 evőkanál olívaolaj
- 6 gerezd fokhagyma összezúzva
- 12 dkg aszalt paradicsom apróra vágva
- 20 dkg paradicsom felkockázva
- 1 evőkanál pirospaprika
- 1 csészényi zöldségleves alaplé
- 1 csomag bébispenót
- 45-50 dkg garnéla
- citrom
Elkészítés:
- Enyhén sós vízben a szokásos módon főzzük al dentére a tésztát! Ha elkészült, szűrjük le, öblítsük le és tegyük félre!
- Hevítsünk egy serpenyőben egy kevés olívaolajat, dobjuk rá az összezúzott fokhagymát, és kissé pirítsuk meg! Amikor már illatozik a fokhagyma, adjuk hozzá az aszalt paradicsomot, a felkockázatott paradicsomot és az alaplevet! Alacsony hőfokon nagyjából 5 percig főzzük!
- Tegyük a serpenyőbe a spenótot és a garnélát is! Csurgassunk rá egy kevés citromlevet! A bébispenót három perc alatt összefonnyad, ennyi idő alatt a garnéla is megfő.
- Keverjük össze a tésztát és a szószt, pár percig főzzük össze, hogy az ízek még jobban összeérjenek! Forrón tálaljuk!
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images)
szélesmetélt | garnéla | recept | vacsora | gyors étel | tenger gyümölcsei
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!