Koncerttel ünnepelték meg a gazdaság és az oktatási rendszer újraindítását Izraelben

Izraelben megkezdődött a nyitás utolsó, harmadik szakasza, amelyben újraindult a vendéglátó- és szórakoztatóipar, valamint az oktatási rendszer a járványügyi előírások betartásának kötelezettségével, így szinte teljesen visszatért a normális kerékvágásba az élet.

Enyhítették a gyülekezési tilalmat is, ezentúl zárt helyen tíz helyett húszan, a szabadban pedig húsz helyett ötvenen lehetnek együtt. A nyitást egy év után először könnyűzenei koncertekkel ünnepelték meg a tel-avivi Bloomfeld sportcsarnokban, ahol péntek délután és szombat este két népszerű énekes,

Ivri Lider és Salom Hanoch koncertjét ötszáz fős közönség hallgathatta.

A jegyek szerdán negyed órával a koncertek meghirdetése után elfogytak. A résztvevők maszkban, egymástól távol ültek, mindegyikük vagy már kapott koronavírus elleni védőoltást, vagy felgyógyult a koronavírus okozta betegségből.

 Jeruzsálem

Visszatérhettek az iskolapadokba a tizenkét–tizenhat évesek és a felsőoktatás hallgatói, de továbbra is maszkot kell hordaniuk, és kis csoportokban tanulnak. Emellett kinyithattak a vendéglők és a kávéházak is. A vendéglátóhelyeken zárt térben csak a zöld igazolvánnyal rendelkezők, azaz a második oltást már legalább egy hete megkapók, illetve az igazoltan felgyógyultak ülhetnek, a többiek csak a kerthelyiségekben foglalhatnak helyet.

Eközben Temesvár vesztegzár alá került:

Vesztegzár alá kerül Temesvár és négy szomszédos község is 

Regionális szigorításokat vezetnek be Romániában az ismét felerősödő koronavírus-járvány miatt.

koncert | utazás | iskola | jeruzsálem | járvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom