A Lauterbrunnen-völgy peremén, meredek hegyoldalak és zubogó vízesések ölelésében bújik meg Gimmelwald, egy mindössze 130 lelkes svájci hegyi falu, ahol olybá tűnik, mintha a modern világ csupán legenda lenne.
Nincsenek autók, nincs rohanás, nincsenek harsány kirakatok, csak a nyugalom, a természet és a falu saját ritmusa.
A település első pillantásra egy az egyben a hibátlan alpesi idill. A fából ácsolt, virágokkal díszített házak között szűk, kanyargó utcácskák vezetnek, ahol olykor maximum egy-egy kecske lépte töri meg a csendet. A hófödte csúcsok uralta táj szépsége mindennapos látvány arrafelé.
Ami Gimmelwaldot igazán különlegessé teszi, az viszont a helyiek életmódja. A faluban nincsenek múzeumokkal teli utcák vagy dizájnerboltok. A házak előtt ehelyett becsületkasszás standok sorakoznak, ahol frissen készült sajtokat, lekvárokat és apró kézműves dolgokat találni.
Nincs eladó, nincs ellenőrzés, csak a közösségbe vetett bizalom, ami teljes természetességgel működik is.
Autóval egészen közel lehet jutni a településhez, de a falu határán túl már a csendre és a sétára bízzák az érkezőt. A Stechelbergből induló felvonó néhány perc alatt ér fel a településre, és amikor az utazó kilép a kabinból, tisztára úgy érzi, mintha egy másik világba csöppent volna.
Télen Gimmelwald jelenti a kaput a Berni-felvidék legmagasabban fekvő síterepeihez. A Mürrenbe és a Schilthornra továbbhaladó felvonó ugyanonnan indul, így a síelők könnyedén válthatnak a falu csendje és a pályák pezsgése között.
Aki tehát néhány napra elszakadna a hétköznapoktól, az valódi pihenésre találhat Gimmelwaldban.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
falu | Gimmelwald | idilli | autók | hegyek | Svájc
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
5 lenyűgöző francia road trip tengerpartokkal, hegyvidékekkel és történelmi városokkal
Mintha Budapesttől Székesfehérvárig ingyen strandolna mindenki
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!



