Gordon Ramsay saját bort dob piacra

És igen, még rozé is van a kínálatban.

Van valami, amit Gordon Ramsay nem tehet meg? A világhírű séf, miután meghódította a TikTokot, újabb kemény fába vágta a fejszéjét: ezúttal saját borkollekciót dob piacra.

Az eredmény garantáltan zseniális lesz, hiszen a kaliforniai monterey-i Seabold Cellars borászával, Chris Millerrel kötött kollaborációjából születhetett meg.

A boros portfólióban nyolc ital található, melyek között van rozé, Sauvignon Blanc, Chardonnay és Pinot Noir is. Annak ellenére, hogy Gordon Ramsay kifejezetten szereti az életben a méregdrága dolgokat  – elég a hétszáz dolláros (kb. 215 ezer forintos) hamburgerére gondolnunk –, a borok valójában nem képviselnek rossz ár-érték arányt.

A legdrágább palack sem kerül ugyanis hatvan dollárnál (kb. 18 ezer forintnál) többe, a legtöbb ára pedig húsz és harmincöt dollár között mozog.

A pincészet vezetője, Chris Millier egy interjújában szürreálisnak nevezte azt, hogy szerény kis pincészetük olyan hírességgel dolgozzon együtt, mint a sztárszakács, ugyanakkor hatalmas lehetőségnek is tartják arra, hogy boraikat minél többekkel megismertethessék.

A borok már megvásárolhatók a GordonRamsay.wine oldalon, illetve a szakács amerikai éttermeiben.

Eközben teljes egészében mediterrán körülmények várnak a magyar bortermelőkre a 21. század végére, a borászok dolgát azonban az extrém időjárási jelenségek gyakoriságának növekedése is nehezíti majd. Ennél szomorúbb dolog pedig nem is történhetne az olasz borral.

(Fotók: Seabold Cellars)

pincészet | gasztronómia | borászat | bor | Gordon Ramsay

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom