Soha nem voltak még ennyien a Gourmet Fesztiválon, mint idén

Történetének leglátogatottabb rendezvényét zárta hétvégén az OTP Bank Gourmet Fesztivál. A hazai gasztronómia legnagyobb ünnepére közel harmincezren voltak kíváncsiak. Az idei Gourmet Díjat a  legjobb kiállító kategóriában – a szakma döntése szerint – az Aum Étterem kapta meg, a közönség kedvence pedig ismét a gyöngyösi Bori Mami lett.

2011-ben azzal a misszióval vette át a Sziget az akkori Budai Gourmet-t, hogy minél teljesebb képet adjon a minőségi gasztronómia világáról. A rendezvény azóta a legjobb magyar séfek és éttermek megkerülhetetlen eseményévé vált, sőt, a régió legnagyobb gasztrorendezvényévé nőtte ki magát.

– "Amellett, hogy a legjobb itthoni éttermek, cukrászatok, bor- és pálinkakészítők, sörfőzdék és más kézműves gasztronómia szereplők ma már kihagyhatatlan eseményként kezelik az OTP Bank Gourmet-t, a rendezvény a régió gasztrotérképére is feliratkozott, és évről évre rangos külföldi éttermek és jeles sztárséfek mutatkoznak be a fesztiválon" – meséli Nemes Richárd főszervező, aki szerint a minőség egyre inkább győzedelmeskedik, és mára már sikerült szélesebb körben is megteremteni az igényt a minőségi szolgáltatások, ételek-italok iránt.

– "Ez a rendezvény iránti érdeklődésben is megmutatkozik – mondja a főszervező. – A kezdetekhez képest megháromszorozódott a látogatók száma, sőt az idei szombaton telt ház is volt Millenáris Parkban, ahol az eddigi Gourmet-k legszínesebb felhozatalát élvezhették a vendégeink."

Idén is díjazták a szervezők a fesztivál legjobb kiállítóját és legjobb ételét. A szakmai zsűri értékelésén túl a közönség is szavazhatott kedvenceire.

A szakma szerint a legjobb kiállító az Aum Étterem lett, míg ebben a kategóriában a közönség a Bori Mamit találta a legjobbnak.

A közönség szerint a legjobb étel a Bori Mami "nudli-vér-szilva" hármasa lett, míg a szakértők a legjobb desszertnek a Gusto 13 Bistro & Delicate "sercli felfújt, paprika sorbet" művét, legjobb ételnek pedig a St. Andrea Étterem "bárány-borjú, paprika, málna" kreációját választotta.

Ez is érdekelhet:

Az étterem, amelyik megvédte mindkét Michelin-csillagát – Onyx-interjú

Beszélgetés konyhafilozófiáról, csillagokról, magyaros és nem magyaros étlapról, tervekről, és még egy whiskyspohárról is.

(Fotók: Gourmet Fesztivál, Major Kata)

legjobbak | legjobb úticél | rendezvény | gasztro | gasztrofesztivál

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom