Május végétől kezdve az olasz divatmárka több amerikai üzletében is elfogadja majd többek között a Bitcoint is, mint fizetőeszközt.
A Gucci tájékoztatása szerint május végétől több üzletében, New York-ban, Los Angeles-ben, Miamiban, Atlantában és Las Vegasban is elfogadják majd a digitális fizetőeszközöket, így a Bitcoint, a Bitcoin Cash-t, az Ethereumot, a Wrapped Bitcoint, a Litecoint és a Shiba Inu-t is.
A tervek szerint pedig nyárra kiterjesztik a kezdeményezést az összes észak-amerikai butikra is.
Marco Bizzarri, a márka elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: a Gucci mindig is arra törekedett, hogy új technológiákat alkalmazzon, hogy még nagyobb élményt nyújthassanak a vásárlóik számára.
A kriptovaluták fizetési rendszerbe való integrálása is új kapukat nyithat meg a luxusmárka rajongói számára.
A hat alapvető kriptovaluta mellett a Gucci vásárlói öt stablecoint is használhatnak majd,
amelyek az amerikai dollárhoz igazodnak, valamint a Dodgecoint is. A Vogue Business szerint a bolti kriptofizetések egy e-mailben kapott linken keresztül zajlanak. A linkhez pedig egy QR-kód tartozik majd, amellyel a kifizetést jóvá lehet hagyni.
A kripto-tranzakciókat általában QR-kódon vagy NFC-olvasón keresztül dolgozzák fel az üzletekben, a kiskereskedők ezután vagy megtartják az összeget kripotvalutában vagy átválthatják amerikai dollárra.
Nem a Gucci az első luxusmárka, amelyik lehetővé teszi a kripotvalutában történő fizetést. Márciusban az Off-White divatmárka döntött úgy,, hogy párizsi, londoni és milánói üzleteiben elfogadják a Bitcoint, az Ethereumot, a Binance Coin-t, a Ripple-t, a Tether-t és az USD Coin-t.
(Forrás: RobbReport, fotók: Gucci)
gucci | divat | bitcoin | luxusmárka | kriptovaluta
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!