Dubaj leggyakrabban az elképesztő felhőkarcoló csodáival hallat magáról, azt is tudjuk, hogy a kulturális élete is pezsgőbb, mint ahogyan a felületes szemlélő gondolná, az pedig magától értetődő, hogy a gasztro-színterén minden, de tényleg minden megtalálható. Érezzük, hogy Dubaj bármivel meglephet, mégsem találnánk ki, miről szól a legfrissebb hír.
Dubaj ugyanis egy új mesterterv keretében gyalogosbarát várossá alakul át.
Egy átfogó stratégia keretében több mint háromezer kilométer hosszú gyalogos utat építenek, jelentette be Maktúm bin Rásid Ál Maktúm sejk. A program kísérleti szakasza 2025 és 2027 között lesz, a teljes, háromszakaszos projekt 2040-re fejeződik majd be.
A Dubai Walk Master Plan (Sétáló Dubaj Mesterterv) egésze sétányok 6500 kilométernyi hosszú hálózata lesz, amely az emírség 160 körzetét lefedi majd –közölte a Dubai Media Office beszámolója alapján a The National.
A tervben 3300 km új sétány mellett 2300 km-nyi felújítása szerepel, 2040-ig, utána pedig több mint 900 km sétányt terveznek – legalábbis ez a szám szerepel az eredeti hírben, ki tudja, elírás-e. De talán mégsem, mert 110 gyalogos híd és aluljáró fejlesztéséről írnak, hogy valóban besétálhatóvá váljon a város minél nagyobb területe.
Az ambiciózus terv célja: a gyalogos mobilitást 13 százalékról 25-re növelni 2040-re.
„Dubaj a jövő városa, amely elkötelezett az egészséges és boldog városi környezet megteremtése mellett – fogalmazott a sejk. – A Mestertervünk az aktív életmódot népszerűsíti, és mindenki számára mozgáslehetőséget biztosít, így a sétát kultúránk és mindennapi életünk központi részévé teszi. Ez az elképzelés Dubajt a világ egyik legegészségesebb és legfenntarthatóbb városaként fogja pozicionálni.”
Emeljük ki külön a 112 km vízparti, a 124 km parkos útvonalat, valamint a 150 km vidéki és hegyi ösvényt.
Ráadásul a környezeti adottságoknak köszönhetően a gyalogos infrastruktúra egész évben használható lesz.
Az egészséges életmód és az aktív szabadidős tevékenység mellett fontos célja a sétányoknak a helyi közösséggel való kapcsolatteremtés megkönnyítése, illetve a közösségi élet serkentése.
Két kulcsfontosságú útvonalat alakítanak ki: a dubaji kormány Al Rasban lévő székhelye (a fenti képen), valamint a Jövő Múzeuma körül.
- Az előbbi egy 15 km-es út lesz, amiből öt km egy újjáélesztett vízpart mellett halad majd el, pihenőhelyekkel, zöldfelületekkel, művészeti és kulturális bemutatókkal.
- A Future Loop egy 2 km-es megemelt sétányt és egy harmincezer négyzetméteres, légkondicionált zónát tartalmaz majd, hogy ösztönözze az egész éves sétát.
Amint a sejk elmondta, a 2040 Urban Master Plan következő lépésében a lakhatás elősegítése és az ingázás egyszerűbbé tétele lesz a prioritás.
(Forrás: The National, fotók: GettyImages)
dubaj | metropolisz | közel-kelet | közlekedés
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!