Gyerekmentes zónát alakított ki a fedélzeten a Singapore Airlines egyik fapados járatokat üzemeltető leányvállalata.
A London Gatwick és Bangkok között közlekedő járatokra mindössze 210 fontba (kb. 92 ezer forintba) kerül egy jegy egy útra, de nem csupán ezért érdekes a Scoot légitársaság ajánlata. A választható opciók között szerepel ugyanis a helyfoglalás egy olyan elkülönített részre, ahol tizenkét év alatti utasok nem utazhatnak.
A "ScootinSilence" ülések a repülőgép elején találhatók a turistaosztály és a ScootPlus szekció között – ez utóbbi egyébként fekvő bőrüléseket, fedélzeti szórakoztató programokat, valamint étkezést, és harminc kilogramm feladható poggyászt kínál extra tételként.
A gyermekmentes szekcióba való átsorolás egy útra tizenhat font (kb. hétezer forint) felárral vásárolható meg.
A Scoot szerint az új London-Bangkok útvonal iránt nagy volt a kereslet, aminek eredményeként – ha a Covid miatti esetleges korlátozások nem szólnak közbe – jövő év márciusától heti három járatra növelnék a kapacitást.
Thaiföld vezetése a napokban jelentette be, hogy a nemzetközi turistákra vonatkozó beutazási korlátozásokat újra szigorítják az omikron variáns terjedése miatt.
Az ország ismét kötelező karantént rendelt el minden külföldről érkező számára.
Vannak dolgok a repüléssel és az utazással kapcsolatban, amelyeket természetesnek veszünk. Például ritkán gondolkodunk el rajta, miért a bal oldalon szállunk fel a repülőgépre. Most eláruljuk.
(Forrás: Independent, fotók: Pixabay)
london | utazás | zóna | gatwick | scoot | gyerekmentes
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
