Ez az ital sokaknak kiváló választás lehet repülés közben

Repülés közben a legtöbb utasnak megvan a jól bevált itala. Van, aki egy fűszeres Bloody Maryre esküszik, más egy pohár kólára, sokan pedig maradnak a szénsavmentes víz mellett – megint mások előszeretettel gurítanak le egy ropogós gyömbérsört több ezer méter magasban.

Azt egyébként érdemes tudni, hogy az ízlelőbimbóink repülés közben kicsit másképp viselkedhetnek a rendkívül alacsony páratartalom és az utastéri nyomás miatt, ezért bizonyos ételek, italok íze eltérő lehet, mint a földön.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a repülőgép kabinjában körülbelül olyan száraz a levegő, mint egy kétezer méter magas hegycsúcs tetején.

Lauren Grosskopf táplálkozási szakértő szerint ilyenkor főleg az édes és sós ízek érzékelése változik meg.

A Bloody Mary vagy akár a sima paradicsomlé sokak számára unalmas választásnak tűnhet egy esti lazítás során, repülés közben azonban frissebb, fűszeresebb benyomást tehet ránk. A helyzet hasonló a gyömbérsörrel is, amelynek az édessége nem lesz olyan átütő a repülés közben, cserébe sokkal szárazabb és harsányabb ízűnek érezhetjük.

A gyömbér mellett érdemes még megállni egy kicsit. A megannyi ital- és ételköltemény egyik közkedvelt összetevője ugyanis

egy igazi kis csodaszer, ha a gyomor megnyugtatásáról van szó.

Émelygés és emésztési zavarok ellen is nagyon jól jön, mivel olyan vegyületeket találhatunk benne, amelyeknek hatékonysága vetekszik a hányinger elleni gyógyszerekével.

Ez egy plusz érv lehet a gyömbérsör vagy a gyömbér alapú – akár alkoholmentes – italok mellett azoknak, akiket néha elkap a rosszullét repülés közben. Persze érdemes figyelni arra, hogy az italunk valóban tartalmazza a gyógyító hatású fűszernövényt, ugyanis több kutatás is rávilágított, hogy a gyömbérsörök egy részében nincs (egyáltalán vagy elegendő) gyömbér, így részben a gyömbéríz és a szénsav keltette placebohatás az, ami rövid távon nyugtató hatással bír.

Tehát a gyömbérsör jó választás lehet repülés közben, de csak mértékkel. Repülés közben ugyanis érdemes nagyon odafigyelni a hidratáltságra, hiszen a rendkívül alacsony páratartalom miatt sokkal könnyebben kiszáradhatunk, ez pedig rosszulléthez is vezethet.

Ezért fontos, hogy bármilyen italt iszunk, mellette elegendő vizet is fogyasszunk, főként szénsavmenteset. A nagy mennyiségű szénsavas víz ugyanis puffadást és gázképződést okozhat, ez pedig repülés közben még kényelmetlenebb és kellemetlenebb lehet, másrészt a gázok okozta teltségérzet miatt így talán kevesebb vizet fogyasztunk, mint kellene.

És ha már repülés:

Repülési illemtan: öt dolog, amit tegyél, és öt, amit ne tegyél a fedélzeten

Nem a legaktuálisabb téma, cserébe örökérvényű.

(Forrás: Travel + leisure)

gyömbérsör | hányinger | gyömbér | magasság | repülés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom