Ezek a helyek gyógyító hatást gyakorolnak a nyomott hangulatra

Magad alatt vagy? Ilyenkor tenni kell valamit – egy friss tanulmány azt állítja, bizonyos úti célok ténylegesen felszabadítanak boldogsághormonokat, mi több, rangsorba is gyűjtötte ezeket. Nézzük is!

A „dopamin desztinációk” felkutatásának ötlete a Scenic luxushajó-társaságtól érkezett, de nem állt meg az ötlet szintjén: összefogtak Dr. Gurpreet Kaurral, hogy felkeressék

azokat a helyeket, amelyek tudományosan igazolhatóan feldobják a hangulatot.

Öt alapvető tényezőt vettek figyelembe – napsütés, konyha, lépésszám, levegőminőség és zöldterületek –, melyek mindegyike megemeli a dopamin-szintet, és előcsalogatja a jóllét érzését.

Végül elkészítettek egy rangsort, ahol nem meglepő módon előkelő helyeken szerepelnek a mediterrán városok, de azért meglepetések is akadnak.

A top 3-ban csupa európai város zárt, az első helyen mindjárt a Budapesthez közeli Split.

Split tökéletes, százas pontszámot kapott, évi 2631 napsütéses órával, a gigantikus, 79 négyzetkilométeres Marjan Parkkal, ami nem mellesleg természetvédelmi terület, azaz hozzájárul a jobb levegőminőséghez, és a festői ösvényeken való barangolás élményét kínálja.

A második helyen Amszterdam végzett (98 pont). Amszterdam csatornáit és kerékpárkultúráját mindenki ismeri, de emellett Európa egyik legzöldebb városa is, ahol a legendák szerint a fák száma meghaladja a lakosságét. Amszterdam étterembesorolása lenyűgöző, 4,6/5-ös átlagot hoz, 23 Michelin-csillagos étteremmel.

Az észtországi Tallinn harmadik lett (95 p), kiváló minőségű levegővel, rengeteg parkkal és zöldterülettel, amivel 2023-ban elnyerte az Európai Zöld Fővárosa Díjat. Ki gondolná, de Tallinn étterembesorolása pontosan ugyanazt az átlagot hozza, mint Amszterdam, csak éppen főként balti konyhával.

Íme a teljes „dopamin úti cél lista”:

1. Split, Horvátország
2. Amszterdam, Hollandia
3. Tallinn, Észtország
4. New Orleans, Louisiana
5. Lisszabon, Portugália
6. Cadiz-öböl, Spanyolország
7. Málaga, Spanyolország
8. Liverpool, Anglia
9. Vancouver, Kanada
10. Oslo, Norvégia
11. New York, Egyesült Államok
12. Boston, Egyesült Államok
13. Valencia, Spanyolország
14. Szingapúr
15. Bergen, Norvégia
16. Seattle, Egyesült Államok
17. Quebec, Kanada
18. Palma de Mallorca, Spanyolország
19. Buenos Aires, Argentína
20. Tenerife, Spanyolország

(Forrás: The Manual, fotók: Unsplash, nyitókép: Split, Unsplash)

tallin | utazás | észtország | hollandia | Horvátország | hangulat

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom