Hétfőtől újra elérhetőek az orvosi beutalóval igénybe vehető gyógykezelések négy budapesti fürdőben: a Széchenyi, Lukács, Paskál és Pesterzsébeti fürdőkben – közölte a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt.
A betegek az orvosi gyógymasszázst, az iszappakolást, a víz alatti vízsugármasszázst, a szénsavas kádfürdőt, valamint a Széchenyi és a Szt. Lukács fürdőkben a komplex fürdőgyógyászati osztályokon a gyógytornát és a fizikoterápiás kezeléseket vehetik igénybe.
A kormányrendelet értelmében gyógyvizes medencefürdő szolgáltatást továbbra sem nyújtanak.
A Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. eddig is kiemelt figyelmet fordított a szigorú higiéniás előírások betartására, de a még nagyobb biztonság érdekében, a kezeléseket kizárólag előzetes időpont-egyeztetést követően lehet igénybe venni. Részletes információ ezen az oldalon olvasható.
A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este tíz órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is. Kiderültek a terasznyitás részletei.
(Fotók: Getty Images, Unsplash)
budapest | szolgáltatás | gyógykezelés | nyitás | fürdő
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Dalok, amelyekben egy ország ismer magára – Ilyen lesz az idei Sziget talán egyik legfontosabb eseménye, a Bródy Dalok Napja
Szenzációs kincseket találtak a víz alatt Magyarországtól nem messze
Először nyitja meg a kapuit a Louvre terme, ahonnan tavaly ellopták a francia koronázási ékszereket
Füredre, a Hungaroringre, moziba is mehetünk a hétvégén
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!