A Db minden évben olyan karácsonyi reklámmal rukkol elő, ami nem a klasszikus értelemben véve hozza el az ünnepi hangulatot, hanem könnyed, játékos történetmeséléssel idézi meg az utazók életét. Az idei kampányfilm is ebbe a hagyományba illeszkedik, és azt a kérdést járják körül, mit is jelent a Db név?
A kampány hangulatát a decemberi önreflexió és összetartozás inspirálta, főszerepében pedig a márka nagykövete, a Manchester City szupersztár csatára, Erling Haaland tűnik fel egy rövid, de annál hatásosabb cameo erejéig.
Jonathan Weaver marketingvezető szerint a cél az volt, hogy eljátsszanak azzal a gondolattal, mennyire szeretünk mindennek mélyebb értelmet tulajdonítani, miközben a márka valójában egyszerű meggyőződést képvisel:
ha elindulunk, egy kicsit jobb emberként térhetünk vissza.
A kampány egy hangulatos téli road movie-val indul, ahol négy barát pakolja be a közelgő Ramverk Alu™ kollekció darabjait. Miközben útnak indulnak, elkezdik találgatni, mit is takar a márka nevének rövidítés.
A nagy megfejtésig azonban várni kell egészen addig, amíg Haaland meg nem jelenik egyetlen keresetlen félmondattal, és le nem zárja a találgatást:
„It’s just Db.”
(Forrás: Hypebeast)
divat | Haaland | táska | karácsony | bőrönd | kollekció
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
A labdarúgó világbajnokság ihlette az AMIRI új kollekcióját
Sarah Burton új Givenchy-kollekciója a csendes luxust helyezi a középpontba
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!