Annak ellenére, hogy a hálaadás ünnepének az Egyesült Államokban van nagy hagyománya, egyre többen döntenek úgy hazánkban is, hogy köszönetet mondanak az ételért, ami az asztalra került egész évben.
Az alkalom elengedhetetlen eleme a sült pulyka – bár sokan félnek tőle –, a valóságban egyszerűen, egy kis odafigyeléssel elkészíthető. A titok ugyanis az optimális sütési időben rejlik, ha nem sütjük túl, a hús lédús, szaftos lesz.
Hozzávalók:
- egy jól megtermett pulyka
- egy nagyobb fej vöröshagyma meghámozva, negyedelve
- egy citrom négybe vágva
- 1 alma négybe vágva
- 6-8 gerezdnyi zúzott fokhagyma
- egy csészényi sótlan vaj
- rozmaring, kakukkfű, zsálya, feketebors
Elkészítés:
- Melegítsük elő a sütőt 180 fokra!
- A szobahőmérsékletű vajat, a zúzott fokhagymát, sót, borsot, egy evőkanál rozmaringot, ugyanennyi kakukkfüvet és fél evőkanál zsályát keverjünk össze!
- A megtisztított pulykát töröljük át papírtörlővel! Az üregét sózzuk és fűszerezzük ízlésünk szerint a zöldfűszerekkel és a borssal, majd töltsük meg a négybe vágott citrommal, hagymával, és almával!
- Ujjainkkal lazítsuk meg a bőrt a pulyka tetején, és simítsunk alá néhány evőkanálnyi fűszerezett vajat!
- A maradék fűszeres vajkeveréket olvasszuk meg, és dörzsöljük be vele a pulykát!
- 180 fokos sütőben a pulyka súlyához mérve fél kilónként 15 percig sütjük. Tehát egy 5 kilogrammos pulyka esetében a sütési idő 150 perc lesz. A sütési idő felénél járva ellenőrizzük a pulykát, és ha szép aranybarnára sült, takarjuk le alufóliával, hogy ne tudjon kiszáradni. A fóliát az utolsó 15-20 percre távolítsuk el ismét!
- Tálalásig a pulykát tartsuk a serpenyőben, kínáláskor pedig a szaftból is locsoljunk rá egy keveset, hogy az ízhatás még tökéletesebb legyen!
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Pixabay)
ünnepi ebéd | ünnepi vacsora | hálaadás | sült pulyka | pulyka | recept
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A foci miatt jöttek Amerikába, de egészen másért őrülnek meg a szurkolók
3 házi fagylalt, ami a nyár kedvence lehet
A whiskey-s koktél, amit mindenkinek ismernie kell
A Costes Csoport négy étterme is felkerült a Wine Spectator 2026 díjazottjai közé
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!