Újra el lehet jutni Budapestről az egyik legszebb svájci városba hálókocsival

Ismét el lehet jutni Budapestről Zürichbe hálókocsival; a Münchenbe induló Kálmán Imre EuroNight egy része Salzburgtól külön kocsikkal közlekedik Svájc legnagyobb városába – közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn.

A Kálmán Imre EuroNight a Keleti pályaudvarról menetrend szerint 20:40-kor indul, és a Győrön, Bécsen, Salzburgon, Innsbruckon és Feldkirchen át közlekedő közvetlen kocsijai 8:20-kor érkeznek meg Zürichbe.

Visszaúton Zürichből 21:40-kor indulnak a közvetlen kocsik, amelyek a Keleti pályaudvarra 9:19-kor futnak be.

Az éjszakai vonatra a jegyárak az előző évhez képest nem változtak: háromágyas fülkében utasonként 69,90 euró (kb. 25 ezer forint), kétágyasban 89,90 eurótól (kb. 32 ezer forinttól) vásárolhatók meg a SparNight-menetjegyek.

A koronavírus-járvány előtti utolsó évben a zürichi hálókocsit több mint 13 ezer utas vette igénybe – ugyanabban az évben Münchenbe és Brassóba is kilencezer körül volt a hálókocsiban utazók száma.

Az átlagos kihasználtság kilencvenhárom-kilencvennégy százalék volt, és még a leggyengébb januári időszakban sem ment hetvenöt százalék alá. Tavaly nyáron, abban a másfél hónapban, amikor a közlekedést lehetővé vált, minden korlátozás ellenére is az átlagos kihasználtság hetven százalék volt, és több mint ezerkétszáz utas választotta a hálókocsit – olvasható a vasúttársaság közleményében.

Olaszország pedig hamarosan elindítja első Dolce Vita hálókocsis vonatait. A tervek szerint az első szerelvények 2023-ban futnak majd ki, hogy tíz útvonalon keresztül válhassanak felfedezhetővé Olaszország legcsodálatosabb tájai. A vonatút tizennégy régión halad keresztül, és százhuszonnyolc ikonikus várost érint.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Getty Images)

utazás | zürich | Kálmán Imre | budapest | vonat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom