Close
Hamarabb megnyithat a világ kedvenc múzeuma, mint azt reméltük

Hamarabb megnyithat a világ kedvenc múzeuma, mint azt reméltük

Márciusban zárt be a MET, most viszont jó hír érkezett New Yorkból.

A Central Parknál található Metropolitan Művészeti Múzeum (Metropolitan Museum of Art) bejelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben már augusztus közepén, vagy akár néhány héttel korábban újranyitja a kapuit.

Ahogyan a koronavírus-járvány utáni időszámításban lassan megszokottá válik, a MET sem lesz olyan, mint békeidőben volt: a nyitvatartási órákon és napokon is rövidítenek, a látogatók biztonsága érdekében ebben az évben nem tartanak vezetett túrákat, nem lesznek előadások és koncertek sem.

A részleteket még nem közölte a múzeum, de a világ többi intézményéhez hasonlóan valószínűleg kötelező lesz a maszkviselés és a megfelelő távolság betartása.

Az újranyitásig online lehet élvezni a múzeum rendkívüli gyűjteményét. Claire Lainer, a MET közösségimédia-felelőse elmondta, hogy a bezárás után elképesztően megugrott az érdeklődés az intézmény iránt, a különféle csatornákra kétszázezernél is többen iratkoztak fel. A Facebookon ingyenes rajztanfolyam indult, a honlapon és az Instagramon pedig virtuálisan felfedezhető az 1870-ben alapított múzeum tárlata.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

 

new york | koronavírus | met | múzeum | metropolitan

FOLYTASD EZZEL

Száznál is több programmal készül Budapest a 150. születésnapjára 

Hétfő este nézz fel az égre, valami nagyon különlegeset fogsz látni!

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Ától zéig megvalósítja álomotthonod ez a pazar budapesti cég
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom