Nagyon nehéz kivédeni ezt az új, mesterséges intelligenciával készülő utazási csalást

Egy amerikai utazó, Amy Kolsky közelgő franciaországi vakációjához keresett útikönyvet az Amazonon, amikor az ismert nevek, Rick Steves, Fodor's, Lonely Planet mellett felbukkant egy ismeretlen, ám kiváló értékeléseket kapott szerző, Mike Steves is.

Az útikönyv a leírás alapján érdekesnek tűnt: útvonalterveket és a helyiek által ajánlott látnivalókat ígért, ráadásul az ára is meggyőző volt, 16,99 dollárba (körülbelül hatezer forintba) került Rick Steves Franciaországról szóló könyvével szemben, amelyet 25,49 dollárért (körülbelül kilenecezer forintért) árultak. Miss Kolsky így gyorsan meg is rendelt egy példányt, amelyet az Amazon on-demand szolgáltatásának keretében nyomtattak ki, vagyis olyan rendszerben, ahol egy könyvből mindig csak akkor nyomtatnak újabb példányt, ha rendelés érkezik.

A könyv azonban óriási csalódást keltett: tele volt homályos leírásokkal, ismétlődő szövegrészekkel, és az útvonalterveket is hiába kereste bennük az olvasó.

Mint Miss Kolsky elmondta, az egész iromány olyan benyomást keltett, mintha a Wikipédiáról másolták volna. Úgyhogy vissza is küldte, és hagyott egy egycsillagos kritikát az oldalon.

Akkor még nem tudta, hogy az utazási csalások egy vadonatúj formájának áldozatává vált: az Amazonon az utóbbi hónapokban elszaporodtak a silányabbnál silányabb útikönyvek, amelyeket láthatóan mesterséges intelligencia segítségével állítottak össze, majd saját kiadásban jelentettek meg, hamis értékelések garmadával felturbózva.

Egy ilyen csalás kivitelezéséhez a legmodernebb eszközök igazi tárháza áll rendelkezésre: a mesterséges intelligencia, amellyel nemcsak szöveget, de képeket és portrékat is lehet alkotni, de ott vannak a stockfotók és a saját kiadás lehetőségei, a hamis online vélemények vásárlásáról nem is beszélve.

Így aztán nemcsak az utazás, hanem többek között a főzés, a programozás, kertészkedés, üzleti élet, orvoslás, vallás, matematika és az önsegítés terén is bele lehet futni ezekbe az átverésekbe.

De mégis miről lehet felismerni egy ilyen hamis könyvet? Gyanút kelthet, ha a szerzőről semmilyen információt nem találunk a neten, de érdemes megnézni az állítólagos alkotóról készült fotót is, hogy találunk-e rajta bármi furcsaságot: például elmosódott hátteret, elnagyolt ruházatot vagy bármi szokatlant. Feltűnhet még, ha kizárólag ötcsillagos értékelések érkeznek egy könyvre, amelyek általában semmitmondóak és nagyon általánosak. Nem árt tehát résen lenni az online térben, akár vásárolni, akár tájékozódni próbálunk.

A mesterséges intelligencia láthatóan kétélű fegyver, amely már a dizájn világát is befolyásolja, és akár a tökéletes étel-ital párosítást is elvégzi.

(Forrás: New York Times, képek: Unsplash, Getty Images)

mesterséges intelligencia | hamis | útikönyv | csalás | online

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom