Az elmúlt napok szélviharai csodálatosan tiszta időt hoztak, ami még azt is lehetővé tette, hogy lencsevégre kapják a Magas-Tátrát a Hármashatár-hegyről.
Január 29-én videózta le Joós Balázs a Magas-Tátra látványos havas csúcsait a Budai-hegységből, egészen pontosan a Hármashatár-hegyről.
A mintegy kétszáz kilométerre fekvő vonulat látványát a kitisztult időjárásnak köszönhetjük.
Az elmúlt hetekben több, hasonlóképpen meglepő felvétel készült. Decemberben a Bükkből, a regéci várból fotózta le Ángyán Krisztián a Magas- és Alacsony-Tátrát, de Dobogókőről és Prédikálószékről is jól kivehetők voltak a 170-190 kilométerre elhelyezkedő havas hegycsúcsok.
Január első napjaiban pedig a Balatonról, Csobánc hegyéről látszódott szintén a kedvező időjárási körülmények miatt a 163 kilométerre eső Schneeberg 2076 méteres csúcsa, valamint kirajzolódtak a távolabbi, mintegy kétszáz kilométerre fekvő alpesi csúcsok is.
(Forrás és fotó: Index)
budai-hegyek | tátra | utazás | alacsony-tátra | hármashatár-hegyIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ebben az országban találjuk a bolygó legszebb partszakaszait

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!