Három szuper variáció a spanyolok rizseshúsára

Az összeállításban egy csirkés és egy garnélás változat mellett egy zseniális vegán alternatíva is megtalálható.

Csirkés paella

Hozzávalók:

  • 4 db csirkecomb filé
  • 1 teáskanál reszelt citromhéj
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1/2 teáskanál sáfrány
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál apróra vágott friss kakukkfű
  • 5 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1,5 csésze rizs
  • 1/3 csésze száraz fehérbor
  • 3 csésze csirkehúsleves alaplé
  • 2 csésze zöldborsó
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 1 kis csokor petrezselyem

Elkészítése:

Első lépés: Egy kis tálban összekeverjük a reszelt citromhéjat, a citrom levét és a sáfrányt, majd félretesszük.

Második lépés: Egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a csirkecomb filét, majd addig sütjük, míg mindkét oldala aranybarna nem lesz. Kiszedjük a serpenyőből és szintén félretesszük.

Harmadik lépés: A serpenyőben a meglévő zsiradékon megpirítjuk a vöröshagymát, a kakukkfüvet és a fokhagymát, hozzáadjuk a rizst. Átkeverjük, majd felöntjük a borral és addig főzzük, amíg a levének a fele el nem párolog. Ekkor hozzáöntjük a sáfányos citromlevet és az alaplevet. Visszatesszük a csirkecombokat, lefedjük és addig főzzük, amíg a rizs már majdnem tökéletesen megpuhult.

Negyedik lépés: Belekeverjük a borsót és a feldarabolt kaliforniai paprikát és további öt percig főzzük. Friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Garnélás paella

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1/2 teáskanál őrölt kurkuma
  • 1 csésze apróra vágott kaliforniai paprika
  • 1 csésze zöldborsó
  • 2 darab zúzott fokhagyma
  • 1,5 csésze rizs
  • 3 csésze alaplé
  • só, bors
  • 2 evőkanál citromlé
  • garnéla ízlés szerinti mennyiségben

Elkészítése:

Első lépés: Egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük az apróra vágott vöröshagymát, kissé megpirítjuk. Hozzáadjuk a kurkumát, a borsót, a zúzott fokhagymát és a feldarabolt kaliforniai paprikát. Egy-két percig főzzük.

Második lépés: Hozzáadjuk a rizst, átkeverjük, majd kissé sózzuk, borsozzuk. Néhány percig össszefőzzük a zöldségekkel, majd felöntjük az alaplével.

Harmadik lépés: Amikor a rizs már majdnem teljesen megpuhult, a tetejére sorakoztatjuk a garnélákat, meglocsoljuk citromlével és fedő alatt még 3-4 percig pároljuk. Elkészültét követően azonnal tálaljuk.

Vegán paella

Hozzávalók:

  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 3 csésze zöldségleves alaplé
  • 1 teáskanál sáfrány
  • 1 közepes vöröshagyma, kockára vágva
  • 1 piros kaliforniai paprika, csíkokra vágva
  • 5 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 nagy paradicsom, kockára vágva
  • 1,5 csésze rizs
  • 1 csésze zöldborsó
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 1 teáskanál friss kakukkfű
  • só, bors
  • 1 csokor frissen aprított petrezselyem

Elkészítés:

Elkészítése: A garnélás változathoz hasonlóan elkészítjük az összes hozzávalóból a paellát. Tálalás előtt pár percig lefedve pihentetjük, friss petrezselyemmel megszórva kínáljuk.

Minden nemzetnek megvan a maga alternatívája a lecsóra. Míg mi, magyarok tojással, gyakran kolbásszal készítjük, addig a franciák telepakolják cukkinivel, padlizsánnal és kaliforniai paprikával, így egy tökéletes vegán főételt kapnak eredményül, ami nem véletlenül híres és népszerű szerte a világon. Mutatjuk, mennyire egyszerű elkészíteni.

(Fotók: Getty Images)

zöldség | vegán | garnéla | spanyolország | paella

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom