Hat fantasztikus hely Horvátországban, amit ősszel meg kell nézni

Bár elhagytuk a nyár táblát és helyette az őszi napokra figyelmeztet már a naptár, szeptember első szakaszában azért nem mindig érezni a forró évszak elköszöntét. Bőven igaz ez a szomszédos Horvátországra, ahol ilyenkor masszívan ereje teljében köszönt még nap, és ki lehet élvezni az utószezon valamennyi pozitívumát a kellemes hőmérséklettől kezdve a tolongó tömegek hiányáig. Horvátország nemcsak élettel van tele, hanem szebbnél-szebb látnivalókkal is, úgyhogy a szokásos felszerelésen kívül egyvalamit kell csak „magunkkal vinni” egy kora őszi utazásra: a kíváncsiságot. A gyönyörű természetet ők állják, a tippeket pedig az alábbiakban mi adjuk!

Biokovo Természetvédelmi Park

A kötelezők dél-horvátországi listájának első helyezettje. Elég csak annyi kedvcsináló hozzá, hogy egyedülálló módon itt a hatalmas hegycsúcsok szinte a tengerből nőnek ki. Ebből kikövetkeztethető, hogy a tengerpartot átölelő hegyek komoly védelmet adnak egy kánikulai nap idején. Két ejtőzés között az érintetlen természet felfedezése remek programnak tűnik, amihez túra-és bicikliutak sokasága választható – a rutinosabbak a majdnem 1800 méter magas Szt. György csúcsra is felcaplathatnak. A park a növényzet figyelemre méltó változatosságával büszkélkedhet: míg a part menti oldalon a magas kopár sziklafalak uralják a tájat, minimális növényzettel, addig beljebb már buja zöld völgyek, sűrűn erdők és élettel teli területek következnek.

Skywalk a Biokovo Természetvédelmi Park, fotó: Julien Duval

A geológiai csodák közül kiemelkedik az Amfora-barlang, amely 788 méteres mélységével Horvátország legmélyebb barlangjai közé tartozik. A Makarskai Riviéra pedig Dalmácia egyik legkeresettebb helye, nyilván nem véletlenül: zökkenőmentesen ötvözi a fenséges hegyek és az érintetlen tenger elemeit. Ami a gasztronómiát illeti, ezen a tájon következetesen betartják az úgynevezett dalmát minimalizmus elveit, amelyek szerint a csúcsminőségű hozzávalókat, elsősorban a legnemesebb halakat, a lehető legegyszerűbb módon, főzéssel, sütéssel, vagy pirítással ehetővé teszik, figyelve, hogy a kakashal, fogas, aranydurbincs, vagy vörös márna kitűnő természetes ízét ne rontsák el. Splitből ered az ismert pašticada, de az édesvízi rákokból készült specialitások, az ízletes és aromás édességek, a visi, hvari és komižai pogácsa is, csakúgy, mint a híres kolbász a luganiga, valamint a marha és disznóhússal töltött káposzta, a sinji arambašić.

Pašticada, fotó: Maja Danica Pečanić

Hvar szigetén olyan kiváló borok várnak, mint a Vugava, Plančić és a juh- vagy kecsketej és vörös bor keveréke, a smutica.

A többi borvidéktől eltérően Dalmáciában a vörös borfajták vannak többségben, melyek leginkább a nehezen megközelíthető, meredek helyeken termeszthetők sikeresen, a legszebb horvát szőlőművelő helyek valamelyikén.

A borok, amelyeket az errefelé őshonos plavac mali szőlő ad, általában 12-13 százalék alkoholtartalommal rendelkeznek és enyhe, kissé fanyar ízűek, sötétlila színűek. Minőségének egyik mutatója a tény, hogy éppen a plavac maliból készülő vörösbor az első, amely Horvátországban földrajzi eredetvédelmet kapott még 1961-ben. Másik jellegzetes fajta a pošip, amelyből aszalt sárgabarack és füge aromájú, aranysárga színű száraz bor készül 12 és 13 százalékos alkoholtartalommal.

Brijuni Nemzeti Park

Isztria délnyugati partja igazi csodákat rejteget. Ilyen mindjárt a Pula közelében található és tizennégy kisebb-nagyobb szigetből álló szigetcsoport, amely a harmonikus tájak (köztük egy 1600 éves olajfa!), a dinoszauruszok lábnyomai, az egzotikus szafari és az antik villák extravagáns kombinációját nyújtja a Verige-öbölben.

A nemzeti park egy egynapos kirándulás során is bejárható, de semmiképp sem szabad kihagyni az egész szigetvilág védjegyének számító, hal alakú Gaž-szigetet.

A park bejárása során szarvas- és mufloncsordákkal is össze lehet futni, a kék tenger melletti sziklás parton pedig fenyőfák szegélyezte festői sikátorok ingerelnek egy-egy fotóra.

Gaž-sziget, fotó: Renco Kosinožić

A szafaripark a Brijuni egyik legkiemelkedőbb látványossága, ahol őshonos isztriai és egzotikus dél-amerikai, afrikai és ázsiai állatokat látni. Kicsit más jellegű, de ugyancsak történelmi jelentőségű hely Brijuni golfpályája, ami Horvátország legrégibb ilyen pályája, tehát nem mindennapi kulisszákat biztosít a játékhoz. Nincs messze innen található Isztria fővárosa, azaz Pula, ami egy pezsgő és remek atmoszférájú úti cél szép óvárossal, építészeti nevezetességekkel, pörgős éjszakai élettel.

Isztrián összefonódik a kontinentális és a mediterrán konyha: halak, rákok, tenger gyümölcsei, kukorica leves, vagy ismertebb nevén maneštra od bobići, isztriai szarvasgombás tészta, vadasok, pörköltek, füstölt karaj, kolbászok, vad spárgás omlett, sajtok viszik el az éttermi étlapokat.

Mediterrán fogások, fotó: Maja Danica Pečanić

Az isztriai vendéglátás és a jó hangulat alapja az egyszerű asztali borok széles kínálata: a bor századokon át egy asztalhoz hívja az embereket. Az isztriai malvazijából közepesen erős, vagy erős, magas alkoholtartalmú, mérsékelt savakkal rendelkező, virágos és gyümölcsös aromájú borok készülnek. kiválóan párosul az olyan ételekhez, mint a sertésszelet, vagy a spárgás, gyümölcsös tészta, de a kagylókhoz, grillezett vagy sütőben sült fehér halhoz is.

Motovun, fotó: Maja Danica Pečanić

A macerált malvazija kiváló kísérője lesz a nehezebb húsételeknek, mint amilyen a borjúszelet. A „másik oldal” képviseletében itt a teran, melynek érett fürtjét a szemek szinte fekete színe jellemzi szilárd bőrrel, mely vörös húst rejt, a belőle készülő bor pedig felismerhető rubinvörös színű és hangsúlyozottan gyümölcsös, leginkább málnára emlékeztető aromájú. A készítéstől függően a teran könnyedén párosul az ételek egész tárházával, kezdve a hagyományos isztriai pršuttal és sajtválogatásokkal. A friss teran kiválóan párosul a grillezett apró kékhalhoz, a csíptetett pontyhoz, egyszerű sertésételekhez és hasonlókhoz. A pihentetett teran kiváló választás a lasagna mellé, vagy az olyan paradicsommártással és hússal készülő tésztafélék mellé, mint amilyen a bolognai spagetti. A teran kiválóan párosul az apróvadból készülő ételekhez, mint amilyen például a nyúl.

Északi-Velebit

Noha a park mindössze 109 négyzetkilométeren terül el, a természet számos csemegével „kárpótol” ezért: ilyenek a Hajdučki és a Rožanski kukovi karsztképződményei, a Velebit Botanikus Kert és Horvátország leghíresebb túraútvonala, a Premužić-ösvény. A 1480 méteres tengerszint feletti magasságon lévő botanikus kert több mint háromszáz növényfaj otthona. Az Északi-Velebit Nemzeti park nyugodtan nevezhető a túrázók Disneylandjének, merthogy harmincnál is több túraútvonalból választhatnak a kirándulók a csupán pár száz méterestől a több kilométeresig.

A Premužić-ösvény érinti a Zavižant, a park egyik legismertebb helyét, ahonnan a Kvarner-szigetekre és a Velebit csupasz csúcsaira nyílik döbbenetes kilátás, de akadnak még lenyűgöző függőleges kőtornyok és sziklás csúcsok, mint ahogyan útba esik Veliki Lubenovac, melynek gyönyörű pázsitján a hajdani pásztorházak maradványai tűnnek fel. A közeli Senj az Észak-Adria egyik legrégebbi városa, kristálytiszta tengerével, gyönyörű strandjaival, kiváló éttermeivel és szórakozóhelyeivel egyre inkább turisztikai kedvenccé fejlődik.

Nehaj-vár, Senj, fotó: Julien Duval

Ha már ételek, a védett földrajzi eredetű jelzéssel ellátott, jól ismert likai krumplin kívül a hagyományos báránysültet, a füstölt vadhúsokat, a škripavac sajtot és az ízletes velebiti mézet mindenképp ajánlott megkóstolni. A szilva- és körtepálinka, valamint a fekete áfonya likőr ismert alkoholos italok a környéken, az erdei gyümölcsök közül pedig kiemelendőek a fekete áfonya és a málna.

Krka Nemzeti Park

Horvátország egyik legcsillogóbb gyöngyszeme.

A természet itt kanyonok, mésztufa kövek, tavak és olyan csodálatos vízesések birodalmát hozta létre, mint a Skradinski buk, a Roški-vízesés és a Manojlovac.

A zöldellő parkban gyalog, kerékpárral vagy hajóval is felfedezhetőek a gazdag történelem nyomai: a Visovac-sziget, a Krka kolostor és a Burnum római katonai tábor. A Skradinski buk mindenképp megemlítendő, már csak azért is, mert a Krka Nemzeti Park vízeséseinek királyaként a mintegy 400 méter széles és 46 méter magas óriás ezernyi vízcseppben fürdőzik. A Roški-vízesés pedig egy 450 méter széles vízfüggönnyel várja a gyalogúton érkezőket. Krka másik legismertebb helye a Visovac-sziget magas nyárfáival és közel kétszáz fajta növénnyel pazar fotóalapanyag.

Krka Nemzeti Park, fotó: Julien Duval

Könnyen elérhető innen Horvátország második legnagyobb városa, amit aligha kell bővebben bemutatni, hiszen Split népszerű célpont. A mindig nyüzsgő várost a hagyományok és a modernitás egyensúlya jellemzi – tökéletes hely ahhoz, hogy a dalmát életérzést igazán autentikusan éljük meg.

Eme vidék gasztronómiája szintén lenyűgöző. Itt még mindig meg lehet találni olyan sajtot, amely a konyhaművészet kezdeteiben, a birka bőrében természetes módon termelődött. Vagy említhetjük a természetes kagylókat, amelyeket az emberek százezer évvel ezelőtt is fogyasztottak: kivéve a tengerből, felnyitják, és egyből bekapják, az ínyenc falatokat kedvelők módján. Egyszerű, precíz módon elkészített, roston sült halat ugyanúgy kínálnak a vendéglőkben, valamint az egyedülálló skradini rizottót is érdemes megemlíteni, amely 12 óra alatt készül el, hasonlóan egy mágikus szertartáshoz, ahol a hús rostjai új gasztronómiai formába alakulnak át.

Kutjevo, fotó: Siniša Uštulica

Borfronton „kötelező kör” a prošek, ami a desszertborok kategóriájába tartozik. Ezt a bort a különleges édesség jellemzi, ami miatt kiválóan párosul édes ételekhez, sőt, időnként helyettesíti is azokat. Aztán erősen ajánlott a babić, egy magasabb sav tartalmú bor, magasabb alkoholfokkal és kifejezett tanninokkal, így amikor az étellel való párosításról van szó, a sűrű és ízletes babić kiválóan illik a pršut sonkához és a különböző érett sajtokhoz, de egy pohár babić a pašticada és a grillezett húsok kötelező kiegészítője is.

Lastovo

Az "egzotikus paradicsomként" emlegetett sziget kiemelkedő természeti szépséggel bír. Lakossága kevesebb mint ezer fő. Csupán komppal érhető el többek között Splitből, Hvarból, vagy Dubrovnikból. Messze van Horvátország  bulizó szigeteitől, itt tényleg minden a természethez való visszatérésről szól. A sziget felszínének hetven százalékát fenyőfák borítják, ráadásul mindezt kristálytiszta tengerpart veszi körül, ez a csomag pedig rendre lenyűgözi az ide érkezőket.  Érdemes ellátogatni a híres lastovói világítótornyok egyikéhez, melyek közül különösen ajánlható a fő szigettől keletre fekvő szigetecskén emelkedő Glavat, amely a nyílt tengerbe vesző sziget egyik kopár szirtfokán trónol.

Skrivena Luka, fotó: Aleksandar Gospić

Lastovo legkedveltebb strandja a Mihajla, amelyhez egy móló is tartozik – utóbbit sokan „használják” a türkizkék vízbe csobbanáshoz. És ez még mindig nem minden, merthogy a sziget feletti égbolt konkrétan az "egész Európa legszebb csillagos égboltja" címmel dicsekedhet.

Az alacsony fényszennyezésnek köszönhetően a kontinens egyik legsötétebb égboltjáról van szó, így tiszta éjszakákon rengeteg csillagot lehet látni.

A legtöbb vendég a Hotel Solitudóban száll meg, ami konkrétan az egyetlen hivatalos szálloda a szigeten. A Pasadur-öbölben, közvetlenül a tengerparton található, fenyőfák és szépséges növények ölelik körbe, akárcsak a sziget többi részét. A közelben lévő Dalmácia álomszép városát, Dubrovnikot  bármikor megéri felkeresni – részünkről a tömeg elkerülése érdekében mindenképp az őszi, késő őszi időpontokat javasoljuk. Jó választás megkóstolni a homárt, vagy a tenger további ajándékait, netán csak egy pohár ital mellett élvezni a teraszról a tenger hullámainak látványát.

Risnjak

A hely, ahol a sűrű erdők összeolvadnak a Risnjak és Snježnik hegyvonulatainak merengő tájaival. Errefelé még havas hegycsúcsokat is látni, és akkor ott van még felfedezésre az egyik legszebb horvát folyónak, a Kupának a forrása. Föld alatti izgalmakat pedig az ország legmélyebb barlangja, a Lokvarka tartogat.

Risnjak Nemzeti Park, fotó: Zoran Jelača

Egy risnjaki pihenésre bátran ráaggatható az aktív jelző, merthogy a túraútvonalak az itteni alapcsomag részét képezik, melyek között a könnyű sétáktól a megerőltetőbb etapokig sokféle megtalálható. A legkevésbé megterhelő közülük a négy kilométer hosszan kanyargó Leska tanösvény, mely a festői faluban, Crni Lugban meghúzott rajtvonaltól indul. A kihívásokat kedvelőknek tetszeni fognak a Risnjak csúcsaihoz, a Veliki Risnjakhoz és a Snježnikhez, tehát a több mint 1500 méter magasra vezető ösvények. Ide kapcsolódik, hogy a Risnjak Nemzeti Park megragadó csúcsai olyanok, mintha tekintélyes fehér szobrok állnának egy erdő zöldjében. A Veliki Risnjakra és Snježnikre felmászva Kvarner szigeteire, Učkára és az Alpok havas hegycsúcsaira is rálátni – szóval, komolyan fennáll az áll-leesés veszélye.

 

Horvátország | ételek | ősz | utazás | tipp

FOLYTASD EZZEL

Dubaj a multikulturális gasztronómia egyik fellegvára is

Spanyolország legszebbjének tartják, de csak erős idegzetűeknek ajánlják ezt az utat

Rendeld meg a Roadster magazin 16. számát!

Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom