Ha Londont érintve repülsz, erről nem árt tudnod

A légi közlekedési káosz visszaszorítása érdekében az amszterdami Schiphol repülőtér meghosszabbította utasforgalmának nyárra tervezett korlátozását, a British Airways pedig felfüggesztette a londoni Heathrow repülőtér rövid távú járataira szóló repülőjegyeinek értékesítését.

A Schiphol repülőtér kedden bejelentette, hogy szeptemberben és októberben folytatja utasforgalmi korlátozását:

szeptemberben 67.500, októberben 69.500 utas indulhat a repülőtérről.

A közleményükben hangsúlyozták azt is, hogy minden légitársasággal konzultálnak annak érdekében, hogy az utasok száma megfelelő legyen a biztonsági kapacitáshoz képest.

Mint ismert, a Schiphol a júniusban vezetett be korlátozást, ezt az utazási igények növekedésével és az ágazati munkaerőhiánnyal indokolta.

Hasonló korlátozások vannak érvényben a londoni Heathrow repülőtéren, ott szeptember 11-ig naponta százezren indulhatnak útnak. Erre válaszul jelentette be kedden a British Airways, hogy felfüggeszti a jegyértékesítést a Heathrow-ból induló rövid távú járataira.

A tájékoztatás szerint az érékesítések augusztus 8-án folytatódnak.

A FlightAware járatkövető oldal adatai szerint a Heathrow repülőtér járatainak körülbelül negyven százaléka késett a közelmúltban. Az amszterdami Schiphol repülőtér is hasonló mértékű késéseket tapasztalt ezen a nyáron.

(Forrás: CNN, fotók: Getty Image, Unsplash)

Schiphol repülőtér | British Airways | heathrow

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom