Az Airbnb tavaly felmérte, mit remélnek a leginkább a brit utazók a vakációtól.
A visszajelzésekből pedig kiderült, hogy az utazók olyan autentikus élményeket keresnek, amelyek segítségével bepillanthatnak a helyi életbe, esetleg részt is vehetnek benne. Vagyis a turisták a kötelező és felkapott látnivalók mellett szeretnék megismert az úti cél valódibb arcát is.
Ötből egy utazó pedig kimondottan azért választja az Airbnb-t, mert azt reméli, hogy ezáltal közelebb kerülhet a hely szelleméhez.
A vendégek majdnem kétharmada szerint az Airbnb-zés valóban szorosabb kapcsolatot biztosít a helyi kultúrával, mint egy szálloda. A magánszállások népszerűsége ezért is nőhetett olyan rohamosan az elmúlt években, 2021 és 2023 között ugyanis hetvenkét százalékkal többen választották ezt a szállásformát.
A vendéglátók gyakran segítenek a rejtett gyöngyszemek felfedezésében, mert szerencsés esetben behatóan ismerik a környéket és annak legizgalmasabb részleteit. A vendégek közel fele pedig meg is fogadta a tanácsokat, amiket a vendéglátójától kapott, és felkereste az általa ajánlott helyszíneket. Ha Airbnb-ben szállunk meg, érdemes tehát érdeklődnünk a házigazdánál a lehetőségekről.
Van még egy fontos dolog, amit érdemes megtennünk, mielőtt kijelentkezünk egy Airbnb-ből.
(Forrás: Airbnb, képek: Getty Images)
utazás | magánszállás | szállásfoglalás | élmények | autentikus
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!