Hét karácsonyi süteményt is készíthetsz egyetlen tésztából

A karácsonyi készülődésben hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat, hogy minél több és változatosabb desszertet tehessünk az ünnepi asztalra. Pedig egy kis rafináltsággal, egyetlen tészta elkészítésével akár hétféle süteménnyel is megörvendeztethetjük vendégeinket. Mutatjuk, milyen csodákra lehetünk képesek egyetlen omlós tésztával!

Az omlós tészta elkészítéséhez 30 dkg lisztre, 20 dkg vajra, 10 dkg cukorra, valamint egy tojássárgájára van szükség.

Ha többféle aprósüteményt szeretnénk készíteni, ezt az arányt érdemes a duplájára vagy akár a háromszorosára is emelni.

A tészta hozzávalóit, miután gondosan kimértük, tegyük egy nagy tálba, gyúrjuk össze, majd frissen tartó fóliába csavarva harminc percig pihentessük a hűtőben, hogy utána változatos módokon fel is használhassuk.

Zserbó

A tésztát négy részre osztjuk, mindegyiket hajszál vékonyra nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük az első réteget, majd megkenjük baracklekvárral, megszórjuk darált dióval. Utána ismét jöhet egy tésztaréteg és a sort folytassuk addig, amíg a tészta el nem fogy. Sütőben 170 fokon nagyjából 30 perc alatt készre sütjük.

Amikor a zserbó kihűlt, óvatosan átemeljük egy rácsra és olvasztott étcsokoládéval öntjük le.

Pudinggal töltött kosárkák

Kisméretű piteformákat, vagy muffin formákat kivajazunk, a vékonyra nyújtott tésztát belefektetjük. A sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Óvatosan kivesszük a formából, majd sűrű pudingot halmozunk bele. Ízlésünk szerint gyümölccsel vagy olajos magvakkal díszítjük.

Kókuszos keksz

A linzertésztába belegyúrjunk két maréknyi kókuszreszeléket, majd kis golyókat formázunk belőle. A tenyerünkkel kilapítjuk és sütőben 180 fokon nagyjából 8 perc alatt készre sütjük.

Linzer

Változatos formákat szaggatunk a tésztából, ügyelve arra, hogy mindegyiknek legyen párja. 180 fokos sütőben 8 perc alatt megsütjük, baracklekvárral megkenjük, összepárosítjuk őket, majd porcukorral meghintve tálaljuk.

Isler

Pogácsaszaggatóval azonos méretű köröket szaggatunk az ujjnyi vékonyra kinyújtott tésztából. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, pár perc alatt készre sütjük, majd lekvárral összetapasztjuk őket. Az islereket rácsra helyezzük és olvasztott csokoládéval leöntjük.

Pite

Legyen almás, fahéjas-szilvás vagy éppen narancslekvárral töltött, az omlós tésztát bármilyen pite elkészítéséhez fel tudjuk használni. A töltelékvariációk elkészítését követően a tésztát alaposan kivajazott tepsibe fektetjük, ráhalmozzuk a tölteléket, majd a maradék tésztát vagy rácsosan fektetjük rá, vagy vékonyra kinyújtva helyezzük rá. Ez utóbbi esetében érdemes villával kissé megszurkálni a tetejét, hogy a töltelék gőze távozni tudjon.

Nutellás szemek

A tésztából formázzunk kisebb golyókat, majd kissé lapítsuk ki, mintha fasírtot készítenénk. A közepére az ujjbegyünkkel nyomjunk kis mélyedést, majd töltsük meg mogyorókrémmel. 180 fokos sütőben pár perc alatt süssük készre!

(Fotók: Getty Images)

desszert | összeállítás | karácsonyi desszert | sütemény | karácsonyi sütemény

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom