Hogyan utazhatunk majd 2021-ben?

Áprilisban útra kelhetünk, népszerűek lesznek a körutazások, felértékelődnek a kis magánszálláshelyek és az oltásigazolások – legalábbis a jósok szerint.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy nincs ember a földön, aki ne várná, hogy vége legyen a pandémiának, és ismét útra kelhessünk, hogy ismeretlen tájakat, kultúrákat fedezhessünk fel. Jelenleg számos kérdőjel van azonban abban, hogy egyáltalán mikor lesz lehetőségünk ismét önfeledten utazni. A Travel and Leisure emelte a tétet, és az utazási szakértők helyett asztrológusokat, illetve jósokat kérdezett meg a jövő évi kilátásainkról, a válaszok pedig nem is olyan elrugaszkodottak, mint azt elsőre gondolnánk.

A jósok többsége szerint tavasz végén, nyár elején megnyílnak a határok, a pandémia véget ér, az életünk pedig visszatér a régi kerékvágásba.

Elsőként a belföldi utazások élénkülnek meg, ahogy pedig egyre inkább stabilizálódik majd a helyzet körülöttünk, úgy nyitunk az egyre távolabbi célpontok felé.

Az igazán nagy távolságok megtételét igénylő utazásokra azonban egészen 2022-ig kell majd várnunk az egyik asztrológus szerint.

Egy jós ugyanakkor a kártyavetés alapján egyértelműen látta azt, hogy fontosabbá válik a szellemi és lelki felfrissülés is, melynek eredményeként a nagy vallási és meditációs központok, így India, Izrael és a Vatikán is sokak által felkeresett célállomás lesz.

Többen is kiemelték az oltásigazolások szükségességét, vagy legalábbis valamilyen Covid-dokumentációt, mely feltétele lehet a biztonságos utazásnak. Sőt, volt olyan jós is, aki tisztán látta a közeljövő útlevelében egy új pecsét helyét, amely az oltások ellenőrzésére szolgál. Volt, aki kiemelte azt is, a kártyák alapján azt mondta:

még évekig az életünk része lesz a maszk a repülések során.

A jóslatok szerint továbbra is elképesztően népszerűek lesznek a körutazások, nőni fog a családi utazások száma, ugyanakkor a nagy szállodák és üdülőkomplexumok helyett  a könnyen megközelíthető motelek, az airbnb-s szálláshelyek, a kempingek és a lakóautók iránti igény emelkedik majd.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

repülőtér | repülés | utazás | nagy sztori | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom