Ha a Covid-járvány betörésekor ránéztünk a munkaerőpiacra, akkor sajnálatos folyamatokat láthattunk kialakulni. Szinte hetek alatt váltak sokan munkanélkülivé, ezáltal sok munkaerő jelent meg a piacon.
Mára viszont sok minden változott, stabilizálódott, vagy épp mégsem. Nagyon iparágfüggő a Covid hatása még a mai napig is. Nézzük most meg, hogy így bő 1 év távlatában hova jutott a munkaerőpiac a cégek és a munkavállalók szemszögéből.
A Covid még tudatosabb cégeket hozott a munkaerőpiacra
A keresleti oldalon (azaz a cégek oldalán) eddig is sok volt a nagyon profi kiválasztási folyamatot lebonyolító cég. Ez talán még erősebb lett a Covid hatására. Ugyanakkor ami biztosan megfigyelhető, hogy sokkal tudatosabbak a cégek, sokkal több innovatív gondolkodású munkavállalót keresnek.
A vírushelyzet rákényszerítette a cégeket arra, hogy innováljanak, változtassanak, fejlődjenek. Ha ezt nem tennék meg, könnyen eljutnának a megszűnésig. Ez az innovatívabb hozzáállás ugyanakkor olyan munkavállalókat követel, akik magukénak érzik ezt a hozzáállást, és egyúttal profik a maguk területén. Épp ezért is fontos egy munkavállaló számára, hogy hitelesen meg tudja mutatni a szakmai tudását és rátermettségét.
Egy unalmas, sablonos CV nem jó semmire!
Valószínűleg már számtalan helyről hallottad, hogy jó önéletrajzot kell írnod. Azt is bizonyára hallottad már, hogy ne legyen sablonos és unalmas a CV-d. És te mégis a mai napig is beleírod, hogy B kategóriás jogosítvány, még ha garantáltan nem is kell majd vezetned?!
A jó CV-nek sok ismérve van, de a legfőbb tulajdonsága talán az, hogy kitűnik. Nagyon fontos, hogy az adott állásra legyen optimalizálva. A lehető legjobban emelje ki a szakmai tudásod és legfőképp a releváns szakmai tapasztalatod! Ha például szoftverfejlesztőnek jelentkezel, akkor nem releváns tudás a bölcsődei dajkaként lehúzott 5 év, hogy egy sarkalatos példát mondjak.
Ha meg akarod találni álmaid állását, sőt meg is akarod szerezni, akkor az önéletrajzodnak egyetlen feladata van: téged eladni! Igen, a CV-det egy saját marketingeszközként kell felfogni, ami el fog téged adni a munkáltatónak. Épp ezért kell aktuálisnak, szakmailag relevánsnak, az adott állásra szabottnak és egyedinek lennie!
Ha ezek megvannak, máris egyszerűbb dolgod lesz, könnyebben fogsz bekerülni személyes (vagy Skype) interjúra.
A szakmai tudás és tapasztalat kifizetődő
Most azt az időszakot éljük, amikor az eddigi szakmai tapasztalat és szakmai tudás kifizetődő! Épp ezért nem szabad ezeket kihagyni az önéletrajzból. A cégek olyan munkavállalókat keresnek, akik szakmailag a topon vannak, és releváns tapasztalattal rendelkeznek. Így minden szakértő és releváns szakmai tudással rendelkező munkavállaló ki tudja domborítani értékes tudását. Ha ez még innovatív szemlélettel is párosul, akkor máris garantált a siker!
(Szponzorált tartalom)
prIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Hogyan rendezzük be a tökéletes előszobát? – alapszabályok

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!