Úgy tűnik, egy oltással is nagyon nehézkes lesz bejutni idén nyáron Horvátországba

Jóval szigorúbb lesz a horvátországi határátlépés, mint hittük.

A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen, olvasható a Koronavirus.hr oldalon.

A válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a testület vezetője még arról beszélt, hogy egy oltással is engedélyezi a határátlépést, a rendeletet azonban nem részletezte.

A hivatalos honlapon megjelent közlemény szerint karanténkötelezettség nélkül azok léphetik át a határt, akik rendelkeznek 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel vagy az Európai Unióban elfogadott gyors antigénteszttel, illetve megkapták mindkét oltást (kivéve, ha olyan vakcináról van szó, amelyet csak egyszer kell beadni). A második dózistól számítva legalább tizennégy napnak kell eltelnie, a hét év alattiak pedig mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól.

Egy oltás csak abban az esetben elégséges, ha az illető már átesett a koronavírus-fertőzésen, és azt igazolni is tudja. Az első oltástól számított időszak pedig nem lehet hosszabb, mint öt hónap.

A korábbi fertőzöttség igazolható 180 napnál nem régebbi, de az utazást megelőzően legalább tizenegy nappal korábban kiállított pozitív PCR- vagy antigén-teszttel, vagy hiteles orvosi igazolással.

A rendelet nem tesz különbséget a vakcinákat illetően, ahogy ez a két ország sem, melybe minden Magyarországon használt vakcinával be lehet lépni. Zágráb eltörölte azt az intézkedését is, amely szerint azok esetében, akik az EU-ban elfogadott antigén gyorsteszttel lépték át a határt, és tíz napnál tovább tartózkodtak az országban, meg kell ismételni a tesztelést. Horvátországban pedig jelenleg május 15-ig tolták ki a járványügyi intézkedéseket.

(Forrás: MTI)

védőoltás | fertőzés | átesett | beutazás | korona

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom