Ezentúl megváltozik a horvátországi nyaralásunk: jön a vasárnapi boltzár

Horvátországban már húsz éve szeretnék bevezetni a vasárnapi boltzárat, de úgy tűnik, most először sikerül.

2003-ban és 2008-ban az alkotmánybíróság helyezte hatályon kívül az erről szóló törvényt, 2021-ben pedig a járvány miatt nem bocsájtották szavazásra. Tavaly decemberben azonban a kabinet ismét elfogadta ez erről szóló törvénymódosítási javaslatot, amelyet első olvasatban meg is vitatott a parlament. Most újra vitára bocsátják, és várhatóan el is fogadják a kereskedelmi törvény végleges módosítását, amely

július 1-jén lép hatályba, és tizenhat vasárnap kivételével minden vasárnap és ünnepnapon zárvatartást rendel el.

A munkarendet hétfőtől szombatig a munkáltató határozza meg, de az nem lehet több kilencven óránál, vasárnapi nyitvatartás esetén pedig 105 óránál. A kereskedők maguk dönthetik el egyéni igényeik, a szezonalitás, a mikrolokáció és egyéb releváns tényezők alapján, hogy melyik 16 vasárnapon tartanak majd nyitva az évben.

A jogszabálytervezet a kivételek között említi egyebek között a benzinkutakat, valamint a kórházak, repülőterek, busz- és vasútállomások területén működő üzleteket, továbbá a vásárokat és a piacokat.

A trafikok vasárnap és ünnepnapokon 7-től 13 óráig lehetnek nyitva. A korábbi tervezetben ez utóbbihoz tartoztak a pékségek is, de ezt most kivették a javaslatból. Mint Andrej Plenkovic horvát kormányfő elmondta, olyan modell mellett döntöttek, amely egyensúlyt hoz, és amely hozzájárul a munkavállalók jogainak érvényesítéséhez, valamint a családi élethez.

Úgyhogy nincs több utolsó pillanatos leugrás a közeli közértbe, a nyártól nemcsak érdemes, de elkerülhetetlen is lesz előre bevásárolni a hétvégére a nyaralás alatt is.

Horvátország rengeteg elbűvölő úti célt tartogat akár maradunk a közeli Isztriánál, akár Dalmáciát célozzuk meg.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

 

 

 

vasárnapi boltzár | boltzár | Horvátország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom