A Mabrian utazási adatelemző cégtől nemrég megtudhattuk, hogy melyek Európa legjobb ár-érték arányú nyári úti céljai, és azt is, hogy melyik légitársaság törölte a legtöbb járatot július első két hetében. Mostani tanulmányukban pedig a főbb európai desztinációk idei szállodaárait vetették össze a 2019-es adatokkal, figyelembe véve a helyi infláció mértékét.
A kutatásból pedig az derül ki, hogy a felfelé száguldó árak ellenére az európai úti célok többségén a hotelek olcsóbbak, mint a járvány előtt voltak – már amennyiben az inflációt is számításba vesszük. Eszerint Spanyolország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Portugália három- és négycsillagos szállodáiban valamint Olaszország ötcsillagos hoteleiben az áremelkedés még mindig alatta marad az infláció szintjének.
Persze, itt is vannak kivételek, melyek közé például Görögország is tartozik:
itt az ötcsillagos szállodák esetében akár 134 százalékos emelkedést is láthatunk a járvány előtti szinthez képest,
miközben az infláció hét százalék alatt maradt. A három- és négycsillagos szállodák eközben kevésbé, de még így is az inflációt meghaladó mértékben, harmincegy illetve nyolcvankét százalékkal nőttek.
Általában is jellemző Európa-szerte, hogy kategóriánként különböző mértékben emelkedtek az árak: a háromcsillagos szállodákban tizenkét, a négycsillagosokban tizennyolc, az ötcsillagosokban pedig huszonöt százalékos volt a növekedés, míg az infláció tizenegy százalékra rúgott.
Olaszországban és Nagy-Britanniában ugyanakkor a legszembetűnőbb áremelkedés a háromcsillagos kategóriában figyelhető meg,
míg Görögországhoz hasonlóan Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is az ötcsillagos szolgáltatásoknál kell a legnagyobb drágulással számolni.
Olaszországban a három-, négy- és ötcsillagos szállodák huszonhét, hét és négy százalékkal emelték az áraikat körülbelül kilenc százalékos infláció mellett. Nagy-Britanniában a háromcsillagos szállodák mintegy hét százalékkal drágultak, míg a négy- és ötcsillagosok árai alacsonyabbra jönnek ki, mint a járvány előtt voltak.
Franciaországban a három-, négy- és ötcsillagos szállodák árai két, öt illetve húsz százalékkal emelkedtek majdnem nyolc százalékos infláció mellett, míg Spanyolországban négy, hat és tizenhárom százalékkal nőttek majdnem tizennégy százalékos inflációnál.
Ami a hazai helyzetet illeti: ennyit drágultak a hazai szállások 2019-hez képest és ebben a két balatoni városban kell a legtöbbet fizetni értük.
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Unsplash)
infláció | drágulás | szálloda | árak | hotel
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!