Éppen az ilyen helyekből kéne sokkal több Budapestre – Huszár Krisztián újra elemében van

Lassan ébredezik a város a járvány okozta részleges bénulásból, ám vannak, akik a komótos nyújtózkodás helyett még ilyenkor is terveket szőnek és magasabb fokozatra kapcsolnak. Így van ezzel Huszár Krisztián is, akinek nevét minden olyan ínyenc ismeri, aki az elmúlt tíz évben odafigyelt a budapesti gasztronómiára. A konyhafőnököt mostantól keddtől szombatig ebédkor és vacsoraidőben a Frankel Leó utcában találjuk meg. Ennél klasszabb hazai gasztrohírrel régen szolgálhattunk. 

Csalogány 26, Mák Bisztró, Zona, Konyha, Beszálló, Fáma, Szirom, hogy kronológiai sorrendben említsünk néhány fontos konyhát, ahol Huszár megfordult az utóbbi években.

Bárhol főzött, sokan követték, mert tudták, mit várhatnak a tányérjaitól: harsogó frissességet, az öt alapíz együttes jelenlétét, nyers dinamikát és vagányságot.

Feszes fine dining témában és lezserebb ételbáros stílusban is elvetemült és öntörvényű, amit a vendégek nagyra értékelnek, mivel kevés ennyire egyedi látásmóddal találkozni.

Ha kicsit patetikusabbak akarunk lenni, azt is mondhatjuk, hogy akár első ránézésre is felismerni, ha ő készített egy ételt. És nem azért, mert ha kell, ha nem, zöldségbatonokat vagy éppen liofilizált gyümölcsöket használ, hanem mert van egyfajta zsiványság, amit már a thai bazsalikom vagy menta elhelyezéséből is kiolvashatunk.

Huszár Krisztián lecsóját és vietnámi gulyását is az elmúlt évek ikonikus budapesti fogásai közé sorolhatjuk. Még úgy is – vagy épp azért –, hogy kurrens finomságok, amelyek hol feltűntek a városban, hol háttérbe húzódtak, az alkotójukkal együtt. Egészen mostanáig.

A Frankel Leó utcában járunk, annak is a rövidebb, családiasabb részén. Antikvitásüzletek, kis galériák, éttermek váltják egymást. A Vietnamigulyas.hu HK-t az egykori Frankel Deli helyén találjuk. Nem kell nagy üzlethelyiségre gondolni, de tágasabb, mint a Beszálló volt, nem beszélve az apróbbnál is apróbb Sziromról. Négyasztalnyi terasz is tartozik hozzá, a porta egyszerű, a leghivalkodóbb pontja talán a séf monokróm portréja lenne, de közelről inkább tűnik absztraktnak, másrészt épp ott áll mellette fizikai valójában Huszár is, aki egy vendéget kérdez, hogy ízlik neki a leves. A vendég pedig elégedetten szürcsöli, bólogat a szöveges válasz helyett.

Odabent egyelőre nincs űrhajókat megszégyenítő géppark, csak néhány indukciós főzőlap, hűtők, az elmaradhatatlan kések, egy kosár Heppenheimer szabadtartású tyúktojás, felcímkézett befőttesüvegek, és ipari mennyiségű zöldfűszer.

Ahogy a név is mutatja, a fő mutatvány maga a vietnámi gulyás. A vagány fúzió, ami egyesíti az ázsiai és a magyar leveskultúrát, de leginkább egy újat hoz létre.

Mély, gyönyörű színű leves, amely három verzióban került fel a pillanatnyi étlapra: a savanyított tojás, az üvegben érkező ázsiai zöldfűszerek és csilik adottak, de létezik egy udon tészta és húsgombóc kombináció, egy udon tészta és marhapofa, valamint a tonkatsuval és sushi rizzsel érkező gulyás. Ez a leves tényleg egyesíti az öt alapízt, minden kanala új élményt hoz, tekintve, hogy rengeteg friss zöld kerülhet bele. A tonkatsu (japán rántott hús) verziót ettük, és imádtuk, ahogy a leves találkozik a hibátlan ázsiai rántott hússal.

Az étlap persze sűrűn változik – még talány, hogy milyen időközönként fog –, Huszártól megszokott, hogy szeret és tud is improvizálni. Egy-egy bekerülő friss alapanyag függvényében lehet, hogy ebédidőben még szó sincs egy fogásról, de vacsorára beadja, és épp az lesz a legkedvesebb tányér. Vagy befőttesüveg, mert például a beregi csirkemájból készített csilis pástétomot is egy üvegben tálalják. Pékműhelyes kovászos kenyér dukál mellé, amit kicsit meglángolnak. Kenyérre kanalazzuk a könnyed patét, és szerencsére mini csemegeuborkát is álmodtak hozzá.

A lecsó is helyet kapott a menün, kolbásszal, szalonnafátyollal, savanyított tojással és sushi rizzsel tálalva. Miért lenne teljesen magyaros, ha kaphat egy leheletnyi ázsiai vájbot is? Akármilyen izgalmas így a nyári kedvenc, mégis a pisztráng tiradito tekerte el a fejünket, képtelenség lett volna kihagyni. A tiradito gyakorlatilag a japán szasimi és a perui cheviche nászából született, hiszen a perui konyhára nagy hatással voltak a japán bevándorlók – nikkei konyhának is hívjuk ezt a fúziót. Bomba ízeket kaptunk, pláne, hogy némi maracuja is került a pisztráng mellé.

Mindig lesz vegetáriánus fogás is, ez most egy petrezselymes tápióka velouté volt, amelybe shitake gomba, bébicukkini, egy szép darab selyemtofu, pirított csilis szezám és japán hétfűszer-keverék került. Illetve az asztalnál egy friss, nyers tojást is ütött bele a séf, ami a forró tányérban pillanatok alatt el is készült. Ez nem éppen egy szokásos húsmentes fogás, több mint teljes értékű. Öröm lehet mostantól vegaként befordulni a Frankel Leó utcába!

Kétféle desszert közül lehet választani, ami most a kókuszos-bodzás tejberizs, illetve a szezámos-mákos nudli volt. A nevek félreinformálhatnak, de aki járt valaha a Beszállóban, az elégedetten dörgöli a tenyerét, mert tudja, hogy Krisztiánnak fontosak az izgalmas édességek is.

A nudli, ami csak nevében az, szárnyas zsiradékán pirult, ez pedig a legjobb dolog, ami egy tésztával történhet.

A szezám és a mák pedig olyan jól állnak egymásnak, hogy az döbbenet!

Szóval ott ültünk a hangulatos budai utcácskában, ahol mindenki köszön mindenkinek, pukkadásig laktunk sóssal, édessel, savanyúval, keserűvel, umamival. Egy olyan helyen, amit nem sztárépítész tervezett, a menülap is egy mezítlábas A4-es... az ételek viszont, az ízek, kenterbe vernek megannyi túlhájpolt, pr-nehéz éttermet. Éppen ebből kellene sokkal több Budapestre!

Vietnamigulyas.hu HK, Budapest II., Frankel Leó utca 10. Nyitva keddtől szombatig, 12–15 és 18–22 óráig

(Fotók: Vietnamigulyas.hu-Facebook, Fama-Facebook, Roadster)

vietnami gulyás | ételbár | food bar | tonkatsu | budapesti gasztronómia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom