Visszatért a világ legszebb jégszállodája és látványosabb, mint valaha

A svéd lappföldi Icehotelt minden télen újraalkotják elismert művészek bevonásával, hogy aztán tavasszal elolvadjon, majd ismételten újjászülethessen.

A Jukkasjärviben, Svédország egyik legészakibb településén található Icehotel idén ünnepli harmincharmadik születésnapját. A szálloda minden évben teljesen elolvad, ezáltal megsemmisül, de a fagyos idő beköszöntével immáron harmadik évtizede alkotják újra.

A hotel rendelkezik teljesen jégből készült bárral, mozival és díszteremmel is.

Idén azonban minden eddiginél látványosabbra sikerült az újjászületése. Az Icehotel huszonnégy művészt vont be a szobák megtervezésébe. A teljes létesítmény nagyjából háromezer négyzetméteres lesz és december 15-én nyílik meg és egészen 2023 áprilisáig tart nyitva.

Tavaly az elkészítéséhez hatszáz tonna jégre volt szükség, melyet a közeli Torne folyóból hoztak.

A vendégszobák szintén teljesen jégből készültek, a hőmérséklet ott akár mínusz öt fok is lehet. Az Icehotel hagyományos részében természetesen vannak fűtött szobák is, igaz, ezek érthető okokból nem jégből készültek.

A környék számos programot kínál: a motoros és kutyás szánozáson át különböző túrákon és lékhorgászaton is részt lehet venni.

(Forrás: Timeout, fotók: Icehotel)

jégszálloda | svédország | jéghotel | szálloda | hotel

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom