Ezektől a dolgoktól leszünk igazán idegesek a repülőn

Mindannyiunk életében akadnak olyan zavaró szokások, amiket vagy elengedünk a fülünk mellett, vagy egy idő után már szóvá tesszük. Egyeseket például idegesít, ha másvalaki csámcsogva rágózik, vagy szürcsöli a levest az étteremben, másokat az bosszant, ha a partnerük soha nem csukja be a konyhai fiókokat, vagy nem hajtja le a vécéülőkét. A Going.com tanulmánya az utazáshoz köthető bosszúságokat szedte össze.

Az utazási oldal több ezer embert kérdezett meg elsősorban a 2024-es év trendjeire fókuszálva, de arra is kíváncsi volt, mi a legnagyobb gond az utastársakkal.

"Lehet, hogy a Covid már nem tartja vissza az embereket az utazástól, de ha egy másik utas egyértelműen betegnek tűnik, köhög, vagy megfázásos tüneteket mutat – és nem visel maszkot! –, az a válaszadók 27 százaléka szerint a legrosszabb dolog, amit manapság egy repülőúton elkövethet" – szól az eredményhirdetés. A "fejhallgató nélküli zenehallgatást" a válaszadók 15 százaléka nevezte meg a legnagyobb bosszúságnak, de az ülést hátradöntők is a lista elején végeztek.

Az utazással kapcsolatos negatívumok nagy része a személyes térrel kapcsolatos, leginkább a repülőgépen alkalmanként előforduló heringparti fokozhatja a kényelmetlenséghez közeli pillanatokat, mint ahogy sokan azt sem szeretik, ha mások a fejtámlájukba kapaszkodnak.

A listára felkerült még a "cipő levétele" és a "középső kartámasz elfoglalása", amit az utazók hat százaléka jelölt meg, mint legidegesítőbb szokást, míg hét százalékuk nem szereti, ha mások felállnak a helyükről a leszállás végleges befejezése előtt. Érdekesség, hogy a válaszadók csupán három százaléka írta be a legbosszantóbbnak azt a szituációt, amikor az ülésszomszédja beszélgetést kezdeményez, holott neki nem igazán van kedve hozzá.

Mindannyian ismerjük a repülésre érvényes nyilvánvaló normákat, azaz például ne dohányozzunk a fedélzeten, ne rúgjunk be és ne viselkedjünk gorombán. Jess Bohorquez utazási szakértő szerint azonban vannak még bizonyos etikettszabályok, amelyeket mindenkinek be kellene tartania.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

repülés | dolgok | utasok | utazás | fedélzet

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom