Így kerülhet egymillió forintba nyolc másodpercnyi fegyelmezetlenség

Ha esetleg azt hinnénk, hogy a kötelező karanténra vonatkozó szabályokat itt-ott lazán kezelik, tévedünk. 

A tajvani Kaohsziung városában mindössze nyolc másodpercre hagyta el a számára karanténként kijelölt szállodai szobát egy fülöp-szigeteki férfi, hogy kilépjen a folyosóra.

Nem kellett volna.

A hotel biztonsági kameráján ugyanis jól kivehető volt az akciója, a személyzet pedig azonnal értesítette az Egészségügyi Minisztériumot, és feljelentést tett. A szabályszegőt 3500 dolláros (kb. egymillió forintos) pénzbírsággal sújtották.

Kaohsziungban jelenleg háromezer férőhellyel összesen ötvenhat kijelölt karanténszálloda működik. Az ország karanténszabályzatának értelmében a hotelekben karanténba kerülők addig nem hagyhatják el a szobájukat, amíg arra engedélyt nem kapnak.

Tajvan egyébként kiemelkedően kezeli a járványt, ráadásul anélkül sikerült rendkívül alacsony esetszámokat produkálnia, hogy szigorú lezárásokat vezetett volna be. Az ország vezetői gyorsan reagáltak: már tavaly december végén vizsgálták a Vuhanból érkezett utasokat, és nagy erőket mozgósítottak a tömeges tesztelés, valamint a kontaktkutatás érdekében.

Ez is érdekelhet:

Kész, nincs tovább, ez a legjobb dolog a karanténban

Megint házhoz jön a világbéke.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Pixabay)

szálloda | hotel | nyolc másodperc | tajvan | karantén

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom