Így készül a tökéletes T-bone steak

James Martin brit sztárszakács receptjével bebizonyítja, hogy a T-bone steak elkészítése nem is olyan nagy ördöngösség, mint ahogyan azt gondoljuk, hiszen néhány egyszerű alapanyaggal és tudatos konyhatechnológiai megoldásokkal bárki elkészítheti. Érdemes chutney-t főzni hozzá, mely tökéletes kísérője lehet a húsnak.

Hozzávalók:

  • 4 darab T-csont steak, szobahőmérsékleten
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só és frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:

A steakek elkészítéséhez hevítsünk fel egy serpenyőt! Dörzsöljük be a steakeket egy kevés olívaolajjal, majd sózzuk és borsozzuk, tegyük a serpenyőbe, és süssük két percig, utána fordítsuk el a steaket kilencven fokkal! Fontos, hogy mind a négy oldalát két-két percig, egyenletesen süssük, így tökéletes kérget fog kapni, de a hús belül szaftos lesz. Ne szúrjuk meg a húst, csak óvatosan fordítsuk át, hogy a szaft ne folyjék ki belőle! Vegyük ki a steakeket a serpenyőből, és pihentessük tálalás előtt!

Hozzávalók a chutney-hoz:

  • 275 ml malátaecet
  • 225 g barna cukor
  • 1,5 kg érett paradicsom, nagyon durván apróra vágva
  • 200 g hagyma, durván apróra vágva
  • 4 chili apróra vágva
  • 2 fokhagymagerezd, apróra vágva
  • 1 evőkanál apróra vágott friss gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • tengeri só és frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:

A chutney elkészítéséhez tegyük az ecetet és a cukrot egy nagy lábasba, forraljuk fel, és főzzük három-négy percig, amíg a cukor megolvad! Adjuk hozzá az összes többi hozzávalót, forraljuk fel, és főzzük húsz-harminc percig! Gyakran keverjük meg, és hagyjuk, hogy a chutney besűrűsödjön! Hagyjuk kihűlni, tálaljuk a hús mellé!

A chutney a tűzről frissen levéve sterilizált üvegekbe tölthető, így hosszan eláll a kamra polcán.

Ez is érdekelhet:

Csúcsszakácsoktól indulnak a legújabb étkezési trendek

És már Magyarországon is vannak követői.

(Fotók: Getty Images)

t-bone steak | recept | t-bone | chutney | gasztronómia | steak

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom