Így lehet a nappalid a barátaid kedvenc kávézója

Jobb adni, mint kapni, mondják. De ha már kapunk, legyen az személyes ajándék. Érezzük, hogy az illető gondolt ránk, foglalkozott vele, és nem csupán letudta két perc alatt a karácsonyt egy wellnesskuponnal vagy egy pár vastag téli zoknival. Nem kell nagy dolognak lennie. Csak érezzük, hogy azért kaptuk, mert fontosak vagyunk a másiknak, hiszen mindenkinek jólesik, ha látja, hogy törődnek vele.

Nincs róla vezetett Excel-táblánk és nem végeztünk reprezentatív felmérést sem, de megkockáztatjuk, hogy itthon többen vannak, akik szeretik a kávét, mint akik nem. Aki pedig odavan a gőzölgő feketéért, alkalmanként nyitott az újdonságokra és nem csak a reggeli rohanásban dob be egy kapszulásat, annak aligha lehet jobb ajándékot kitalálni egy különleges kávécsomagnál.

A kisüzemezés a söröket tekintve már kirobbantotta az itthoni forradalmat, és az újhullámos kávékultúra is lassan tízéves múltra tekinthet vissza itthon. A különbség a kávésok és a sörösök között leginkább az, hogy előbbiek talán kevésbé tekintik egymást konkurenciának, mindannyian egységes eszmét követve próbálják eljuttatni az emberekhez a minőségi kávéfogyasztás üzenetét.

Itt az ideje jobban megismerni a hazai kávépörkölő szakma legjobbjait anélkül, hogy el kéne hagynunk a lakást. A Koffein Roasters egy egyedi szelekciót hozott létre új platformján, ezzel nemcsak azt tűzte ki céljául, hogy megismertessen velünk magyar és olasz kisüzemi kávépörkölőket, de abban is segít, hogy megfelelően készítsük el nélkülözhetetlen reggeli – vagy délutáni – italunkat.

Nem hétköznapi kávék, a mindennapokra

A specialty kávézók és az újhullámos kávék sikere vitathatatlan Budapesten és más vidéki városokban, amely lassan különálló szubkultúrát épített maga köré.

Bár sokan hódolnak az újhullámos kávézásnak, a Koffein Roasters azokat is szeretné megszólítani, akik még ismerkednek a műfajjal, vagy csak szimplán az olasz kávézás szerelmesei.

A specialty rajongói megkaparinthatják a burundi farmerek zöldkávéjából – amelyből csak évi kétszáz zsákot szednek – a siófoki Maran Coffee által pörkölt különleges tételüket. A kevésbé kalandvágyók is megtalálják számításaikat, például az olasz Settegrammi száz százalék arabica tartalmú blendjével.

A webshop egy valóban diverz szortimentet állított össze, ami szinte minden földrészt érint. Persze a kávétermelésnek és szállításnak is megvannak a környezetre gyakorolt negatív hatásai, azonban ebben is rendkívül tudatos hozzáállást képvisel a Roasters. A My Forest mozgalommal együttműködve minden ötkilónyi értékesített kávé után ültetnek egy fát, ezzel több mint karbonsemlegessé téve tevékenységüket.

Ilyen kávé nincs a boltban

A csapat már 2012 óta segíti koffeinhez az álmos irodai dolgozókat Magyarországon. A hatfős társaság kávégép-bérbeadással és irodai kávészolgáltatással foglalkozott, nemrég azonban úgy döntöttek, hogy a lakossági ügyfeleket sem szeretnék magukra hagyni, így elindították házhozszállítási szolgáltatásukat.

Az élelmiszer-házhozszállítás idén az ismert körülmenyek miatt egyre nagyobb teret hódít, ezért a Roasters is összegyűjtötte a legkülönlegesebb tételeit, hogy otthon készíthessünk belőlük kávékat.

Ez a szelekció nem található meg a szupermarketek polcain.

A webshop öt magyar és egy olasz pörkölőt sorakoztat fel, ezek termékeit és munkásságát részletesebben is megismerhetjük a honlapjukról. A kisüzemi pörkölőknek ideális bemutatkozási lehetőség a webshop, és a jövőben lesznek kifejezetten csak itt kapható tételek, illetve a magyar pörköldék köre is bővülni fog.

Végy egy jó őrlőt!

Persze hiába csücsül a konyhapulton és jár csodálatára az egész baráti kör az indiai, monszuneljárással feldolgozott kávénknak, amelyből egy országos szinten egyedülálló Loring pörkölőgépen hozta ki a legjobbat a szegedi AVX Café, ha nem tudjuk helyesen elkészíteni!

Épp ezért a webshopon nem csupán kávék és kávéfőzők, kézi és elektromos őrlők, hanem alternatív kávékészítési eszközök is fellelhetőek, úgy mint a V60 filter szett, az Aeropress, a French Press és társaik. Érdemes a Roasters közösségi oldalait követni, mert sok edukációs tartalom készül a fenti eszközök használatához.

"Hol kávézzunk?" helyett "kinél kávézzunk?"

Kinek lehet érdemes a Koffein Roasters oldalát böngészgetni? Igazából mindenkinek, aki nem csupán a funkciót látja a kávéban, hanem érdekli és szeretné tudni, mi landol a csészéjében. Például hogy a hondurasi specialty kávé, amit éppen iszol, azt két kiskőrösi csajnak köszönheted, akik Mobstery néven saját pörkölőt alapítottak, vagy ha szeretnél összehasonlítani két megegyező Costa Rica-i tételt az Impresso Micro Roastery és a Cracker Jack Coffee Roasters pörkölésében.

És ha már a bevezetőben említettük a személyes jellegű ajándékozást, a Koffein Roastersnél kétféle karácsonyi ajándékpakkból választva is meglepehetünk valakit. Közös bennük, hogy mindkettőt az ünnepekhez köthető ízekhez igazítva válogatták össze; a Kiskarácsonyban különleges kisüzemi kávék és hozzájuk illő édesség rejtőzik, míg a Nagykarácsony azoknak szól, akik egy nem hétköznapi, fahéjas-almáspités ízjegyekkel büszkélkedő specialty kávé mellett egy fontos kávézási kiegészítővel is kedveskednének a kiválasztottnak.

Aki ugyanolyan szívesen kávézik otthon, mint egy kávézóban – vagy akár még szívesebben is –, és ugyanolyan jó kávét szeretne inni a kanapén, mint egy belvárosi teraszon, annak mindenképpen érdemes tennie egy próbát. Persze pár dolgot érdemes megtanulni, de garantáltan megéri, amikor a nappalink lesz a barátaink kedvenc kávézója!

Ez is érdekelhet:

Ez a gasztrotrend tetszeni fog minden kávérajongónak és teaimádónak

Hogy kerül a kávéba citrom? És az epres zöldteára a sajthab?

(Fotók: Balogh Kata)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt Koffein Roasters.

arabica | elkészíthető | otthon | koffein | roasters

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom