Ez a három leggyakoribb ok, ami miatt lekésheted a repülőt

Rendre előjönnek olyan hibák, amikről nem is gondolnánk, milyen sokan és sokszor elkövetik, de van pár egyszerű módja repülés lehető legzökkenőmentesebbé tételének.

A USA Today ötezer olyan amerikai utazót kérdezett meg, akik az elmúlt öt évben legalább egyszer repülőre szálltak.

Három kategóriában összesen tizenöt kérdést tettek fel nekik: poggyász és túlpakolás, valamint az általános felkészültség és a biztonsági ellenőrzési pontok jelentették a fő témákat.

A három leggyakoribb hibát emeljük ki, melyek a járat lekéséshez vezethetnek.

Elfelejti levenni az öveket és a cipőket

Az első hiba, amit az időhiányban szenvedők elkövetnek, hogy a biztonsági ellenőrzéshez közeledve elfelejtik levenni az öveket és a cipőket. A megkérdezettek huszonnyolc százaléka mondta azt, hogy "nem emlékszik rá, miközben sorban áll a szkennerek előtt" – pedig gondos előkészülettel rengeteg időt lehet spórolni.

Telefonnal, ékszerekkel vagy kulcsokkal sétál át a szkenneren

További huszonnyolc százalék bevallotta, hogy úgy megy át a szkenneren, hogy még mindig viseli az ékszereit vagy szorongatja a telefonját.

Ez azt jelenti, hogy vissza kell térnie a kiindulópontra, és mindent elölről kell kezdenie.

Nem veszi ki az elektronikai eszközöket a kézipoggyászból

Egy másik baklövés, hogy a sorhoz közeledve sokan elfelejtik kivenni a laptopot, telefont vagy táblagépet a kézipoggyászból. Az utazók mintegy huszonhárom százaléka vallja be, hogy nem veszi ki őket, amikor felszólítják.

A személyzetnek a biztonság érdekében ellenőriznie kell a táskában lévő elektronikai eszközöket, mert egyes kütyük rejtett kockázatot jelenthetnek.

Egy volt légiutas-kísérő osztotta meg a tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy a repülőútra készülődve, illetve a terminálon vagy a fedélzeten milyen hibákba szoktunk leggyakrabban belefutni és hogyan kerülhető el a felesleges pénzkiadás. Néhány dolog elég meglepő lehet.

(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)

 

leggyakoribb | okok | késés | utazás | repülés

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom