Close
Így ragad magával a lazaság dél-olasz fővárosa, Palermo

Így ragad magával a lazaság dél-olasz fővárosa, Palermo

Giovanni tökéletesen komponált fejszőrzettel, egy megviselt Fiattal, kinyúlt melegítőnadrágban adja át az apartman kulcsait, húszperces késését cseppet sem szégyellve, hibátlan angoljával elhadar néhány instrukciót, majd távozik. Soha többé nem hallunk felőle… Nemrégiben egy rövid kirándulás erejéig bejártuk Palermót, elmeséljük, milyennek láttuk ezt az őrült, csupaszív várost.

Palermo szívében, a Verdi tértől kétszáz méterre állunk, egy sikátor leghátsó zugában, egy makulátlan szálláshelyen, széles mosollyal. A mosoly egyből a leszállópályán kerül az ember arcára, mert a repülőgép felhőkből kibukkanva egyenesen a tengerre ereszkedik, kizárólag az utolsó pillanatban jelenik meg a kifutópálya, ami a sziget legapróbb nyúlványára épült, ahol hatalmas sziklák övezik a repteret, egyszerre reszkethetünk a félelemtől és a sziklás tengerpart gyönyörétől. Aztán lelazul az ember, kisimul a lelke, megszabadul apró görcseitől, beidegződéseitől, és megjelenik az a bizonyos mosoly, automatikusan. És még ki sem csekkoltunk…

A dél-olasz lazaságot mi sem bizonyítja jobban, mint az 1953-ban a Monte Pellegrino oldalában felfedezett barlangrajzok, amelyek táncoló figurákat ábrázoltak, mamutok és a lándzsák nélkül. A szigeten megfordultak a főníciaiak, a görögök, a rómaiak és gyakorlatilag mindenki szemet vetett rá, akit arra sodort a szél a tengeren, végül a kereszténység győzött, a muzulmán mecseteket gyorsan átalakították, ennek legfőbb példája a palermói székesegyház.

A katolicizmus ma szerves része az ott élők életének, nincs olyan pontja Palermónak, ahonnan ne látszódna egy szentély az út szélén, a házfalban vagy a legfélreesőbb sikátorban. A nagyobbak árnyékában macskák alszanak, a lazaságot olyan szintre emelve, hogy az egy méterre tőle elrobogó motoros sem tudja felébreszteni.

Éjszakai ragadozók, de mivel mindenki eteti őket, nincs miért ragadozni, így marad az éjszakai tivornya, amit nappal pihennek ki.

És így van ez a kutyákkal is. A kóbor kutya, aki Palermo legforgalmasabb terének mértani közepén alszik, épp annyira le van lazulva, mint a Ballaró piac kofái, csak nem beszél angolul, sőt egyáltalán nem beszél. Alszik. Így Palermo alapzaját, ami húsz decibellel  nagyobb, mint New Yorké, csak sokkal dallamosabb, a Mercato di Ballaró piac alapozza meg.

A Via Marquedaról nyílik, a piac szűk utcácskákat foglal el a legbarátságosabb barátságtalan arcokkal. Egyetlen szupermarketet sem találni Palermo központjában, mert azonnal tönkremenne. A piacon minden van, mindenből a legfrissebb, így mindenki itt vásárol a gazdagtól a szegényig.

Ez egy valódi utcai kereskedelmi akadémia, itt kereskedőnek születni kell, hogy kiből lesz piacos, az már a fogantatáskor eldől.

Ha bamba vagy és nem tudod kimondani 0,4 másodperc alatt, hogy „non capisco!”, már négy étel receptjét kapod élőszóban olaszul a kofától, pedig még csak átcsúszott a szemed az egyeurós kis fűszercsomagokon. És hogy becsapják-e az embert? Nem! Ha kilenc euróért vásárol az ember, hozzácsapnak valamit újabb egy euróért egy visszautasíthatatlan mosollyal, ha nyolcvan dekát nyújtasz a paradicsomból, hozzácsapnak huszat, hogy egy kiló legyen és így tovább. De mindezt olyan barátságosan, hogy képtelenség visszautasítani.

A mozgó piaci kofák mopeden száguldják végig a sikátorokat. A vásárlás aktusa ilyenkor a következő: a vevő szatyrot ereszt le kötélen az eladónak, aki beleteszi az árut, amit udvarias kiáltásokkal egyeztetnek, majd áru fel, zacskóból ki, pénz le, visszajáró fel. Arrivederci… Másik lehetőség nincs, a mopedet nem érjük utol, ne próbálkozzunk!

Igazán a piacon dől el minden: ha nem rajongott eddig az ember a gasztroélvezetekért, mostantól fog. Palermóban mindenki az utcán eszik. Street food kategóriában a város a második helyen áll világviszonylatban. És a Via Marquaden minden van: reggelire cannolo, egy ricottás édesség, amit egy eszpresszóval együtt két és fél euróért adnak. A cannolo délig szinten tart energiával, az eszpresszó, ami mindössze egy nyelet, olyan ütést mér az emberre, mint Bud Spencer és Terence Hill egyszerre. Indul a nap…

Mintha mindenkinek csak az lenne a feladata, hogy létrehozza a felhőtlenül jókedvű tömeg statisztájaként Palermo városképét, amihez elengedhetetlen a sok ember.

Így van ez az utakon is, a létező összes szárazföldi jármű egyszerre áll a kétszer kétsávos kereszteződésben, négy rendőr cseppet sem összehangolt irányítása alatt. Szól a duda persze, de nem olyan agresszíven, a rendőr is hadonászik, de közben az érdeklődő turistával beszélget kedélyesen, a kereszteződés közepén főrendőrünk sem tartja be a szigorú koreográfiát, miközben az autókban, a motorokon és a bicikliken is mindenki telefonál. De a térdét akkor kezdi el csapkodni az ember a röhögéstől, amikor főrendőrünk telefonja is megcsörren, fél szemmel rápillant, majd felkapja, és hatalmas gesztusokkal udvarolni kezd a hívónak, miközben kivonul a kereszteződés közepéről.

És akkor elindul az őrület. Magától. Gyönyörű. És működik minden teljesen szabálytalanul…

Ebédre újabb autentikus finomság, az arancini. Régi palermói találmány, ami nem más, mint rizs és bármi más, amit rizshez szoktunk enni, hús, zöldség, tisztességes hógolyó méretűre formázva, zsemlemorzsával panírozva. Praktikus, gyakorlatilag biciklin ülve is fogyasztható.

A távolról hamburgernek kinéző panino focaccia alla meusa a másik alapmű street food kategóriában, ami főtt marhanyelvet jelent kellemesen fűszerezve egy hatalmas zsemlében, némi sajttal megszórva. Hatalmasnak tűnik, mégsem teríti le az embert másfél órára.

Ha a metropoliszok lüktetnek a tömegektől, akkor Palermo egyértelműen pezseg. Különösen este. Szombat este. Annyian vannak, mint egy rendes tüntetésen, csak éppen buliznak az utcán, fiatalok, idősek, mindenki. Aki egyedül, az magában motyog, énekel, vagy csak biciklizik a tömegben, vagy sodorja az egyetlen palermói boltban legálisan kapható kannabiszt a rendőrök szomszédságában, vagy rollerjét letámasztva 83 évesen egy sört iszogat, közben folyékony angolsággal mesél nekünk, milyen élmény volt neki gyerekként az ’56-os budapesti forradalomról olvasni a palermói lapok címoldalán.

Elmeséli, mennyire felpezsdítette már gyermekként, hogy a magyarok az elnyomás ellen forradalmat robbantottak ki. Majd ugyanezzel a lendülettel vitorlására invitál, hogy megmutassa a környező szigeteket, amit távozásunk miatt vissza kell utasítanunk, végül felpattan a rollerre, mert késésben van, felesége várja a templomnál, a misének vége.

Palermo a tökéletes kedélyjavító, recept nélkül is kapható.

Ez is érdekelhet:

(A szerző fotóival.)

Close