Így tölts el egy remek hosszú hétvégét Marseille-ben!

Hagyomány és modernizmus, mediterrán vájbok és lüktető energiák. Marseille-ben a régi és az új nem háborúznak, hanem nagyon szépen kiegészítik egymást.

Marseille az a hely, ahol különböző energiák találkoznak, mindenféle síkok csúsznak egymásba, és ezek a helyek általában nem unalmasak, valami feszült energia van bennük, mint amikor tektonikus lemezek lassan, de kíméletlen erővel nyomulnak egymásnak.

Marseille nem olyan, mint egy metropolisz formájában jelentkező bokszmeccs, de izgalmas, színes és lüktető.

Egy Lausanne-ban például nem neveznénk az életet lüktetőnek, ott egy nagy homogén erőtér van, hiányoznak a kontrasztok – persze szép város Lausanne, senki ne gondolja, hogy bántani akarom.

Marseille egyszerre egy mediterrán tengerparti város – hatalmas tengerészeti, hajózási örökséggel, aztán Marseille egy hamisítatlan francia nagyváros, a szó 19. századi, világbirodalmi értelmében, aztán egy modern, multikulturális mini civilizáció, ahol összekeveredett Észak-Afrika, Franciaország és más nemzetek (konkrétabban Marokkó, Olaszország, Örményország, és Algéria) és ez a kavarodás valami teljesen egyedi dolgot hozott létre.

Marseille-t akkor is érdemes lenne megnézni, ha egy gigantikus sivatag közepén lenne, mint mondjuk Las Vegas, de ebben a városban az a jó, hogy irgalmatlanul klassz a lokációja. Aix en Provence negyven kilométer, Nizza és a Cote d’Azur másfél órás autóút keletre, Camargue és Arles egy köpés, egyszóval

szerencsés vidék ez, nagy, gazdag, napfényben fürdő kultúra, amiben érdemes megmerítkezni egy kicsit.

Marseille jó választás lehet azoknak, akik rajonganak az építészetért, és hajlamosak úgy szervezni a látogatásaikat, hogy szexi architekturális megoldásokat is útba ejtsenek. André-Jacques Dunoyer de Segonzac Hotel Residence a régi kikötőben megér egy kanyart, és Fernand Pouillon épületeit is látni kell, főleg, hogy ő volt az, aki újratervezte a Le Panier egy részét, miután a nácik 1943-ban földig rombolták. Kötelező látnivaló Jacques Henri Labourdette lakóházai a Cours Belsunce-on, és ott van Le Coorbusier béton brut – azaz nyersbeton – szépsége, a Cité Radieuse.

És ez még nem minden, mert ott van Jean Nouvel új toronyháza a kikötőben, a Marseilles, amit tavaly nyáron adtak át.

2013-ban Marseille Európa egyik kulturális fővárosa volt, abban az évben adták át a MuCEM-et, ami a város Müpa+Ludwig Múzeum kombója a tengerparton.

Érdemes az autóút és az öböl felett vezető vékony hidakon megközelíteni, amit én nem mertem, mert tériszonyom van. Lentről nagyon látványosnak tűnt.

Amikor ott jártam, egy Aj Vejvej-kiállítást lehetett megnézni, tavasszal és nyáron egy Jean Dubuffet-tárlat lesz az egyik nagy dobás.

Mivel nem lehet építészettel és művészettel jóllakni, célozzuk meg a régi kikötőt, aminek a környéke tele van remek éttermekkel és kocsmákkal. Bár a második is fontos, kezdjük az elsővel: gasztronómia.

Ha van egy étel, ami maga Marseille egy tányéron az a bouillabaisse, amit jobb híján fordítsunk halászlének. A legendák szerint ilyet csak olyan vendéglőben szabad enni, ahonnan látszódik a tenger, és itt egy jó hír: a régi kikötőben csak ilyen vannak. A Madie les Galinettes hangulatos családi vendéglő nagyon kedves kiszolgálással, és autentikus konyhával – ami egy ennyire turistanehéz helyen komoly teljesítmény.

Fancybb élmény a kikötő szemben lévő oldalán található Les Arcenaulx, vagy a Palais de la Major, ami a város emblematikus katedrálisa, a Cathedral de la Major szomszédságában helyezkedik el, egy galériasor aljában. A dizájn kicsit gengszterbarokk, de a konyha decens, a borok finomak. A Mole Passedat egy önkiszolgálós rendszerben működő bisztró, friss, szellemes dolog, nem véletlen, hogy a tulajdonosa, Géralde Passédat a város egyik legnevesebb séfje. A fine dining étterme a szomszédban található. Még nem említettük, de mindkét hely a MuCem épületének legfelső emeletén működik, kilátással a tengerre.

Már bevallottam, hogy ha egy idegen városban járok, a kocsmákat semmiképpen nem hagyom ki, és nem azért, mert alkoholfüggő vagyok, hanem azért, mert itt eredeti közegében lehet látni helyieket – persze nem a helyi Hard Rock Cafét kell megcélozni, hanem az autentikus ivókat, ahol a helyi munkásemberek pihenik ki a munkanap okozta fáradalmakat. Aki a megfelelő radarral rendelkezik, megtalálja ezeket. Még a turistákkal teli óvárosban is rengeteg ilyen hely van, ez olyasmi, mintha nálunk a budai várban lennének remek kocsmák – amik ugye sajnos nincsenek. Borbárból rengeteg akad, újhullámos sörös helyre egyre bukkantam, a Les Berthomra, ahol belga, francia és azonbelül környékbeli főzdék söreit csapolják. Kedves személyzet, fiatal klientálé, remek italok.

Marseille-ről nem lehet írni úgy, hogy ne kerülne szóba a közbiztonság. A kereskedelmi tévék szeretik úgy bemutatni, mint az ország Chicagóját, ami a helyiek szerint egyértelmű túlzás. Azért Marseille kemény hely, ne legyenek illúzióink. Amikor megkérdeztem a helyi turisztikai iroda kalauzát, egy 28 éves hölgyet a közbiztonságról, azt mondta, hogy Marseille nyugis, de ő éjfél után nem sétál egyedül az után, taxit hív. A főnöke, egy ötven feletti algériai származású hölgy szerint nem jó a közbiztonság, főleg a város északi részében, ahová jobb nem is menni, még helyieknek sem ajánlott. Én annyit tudok mondani, hogy két nap alatt a turisták által frekventált óvárosban, a kikötő környékén ebből az égvilágon semmit sem lehetett érzékelni. A közbiztonságra nagyon figyelnek, de ennek inkább a terrorfenyegettség az oka, nem a bűnözés. Összességében nem érzi magát az ember kellemetlenebbül, mint Budapesten a hét bármelyik napján.

A RyanAir a közelmúltban létrehozta a Budapest–Marseille tengelyt, hetente több alkalommal indítanak közvetlen járatot fővárosunkból a dél-franciaországi metropoliszba. Aki többet szeretne megtudni Marseille-ről, annak érdemes átnéznie a régió turisztikai honlapját.

Ez is érdekelhet:

étterem | jean nouvel | mucem | marseille | halászlé