Így tudsz ott lenni akár most a világ legszebb helyein

Hogy mekkora hatással is van a koronavírus-járvány a mindennapjainkra, azt sokféleképpen lehet szemléltetni, legjobban talán a világ legismertebb látnivalóinak kiüresedése adja vissza a szokatlan helyzetet. A békeidőben egymást kerülgető turisták ugyanis mindenhonnan eltűntek, a velencei Szent Márk tértől kezdve a szöuli Kjongbokkung palotáig mostanság magányosan pihennek a máskor túlzsúfolt épületek.

Ahány ország, annyiféle intézkedés, de abban egységes képet mutatnak a nagyvárosok, hogy szinte mindenhol bezárták a közösségi helyeket, a múzeumokat, a kulturális központokat, és a vendéglátóhelyek látogatottságát is korlátozták.

Mindez azt jelenti, hogy ahol korábban tobzódtak az emberek, ott most a nyugalom és a kihaltság játssza a főszerepet, de remélhetőleg nem tart sokáig ez az állapot, és hamarosan újra felfedezőútra indulhatunk – még ha talán át is alakulnak majd a turistáskodási szokások.

Addig is, ha hiányzik néhány ikonikus látnivaló, vagy szeretnél legalább lélekben ott lenni a prágai óvárosban, netán a tenerifei tengerparton, itt a lehetőség, hogy webkamerán keresztül élőben kövesd, mi történik éppen a világszerte ismert helyeken:

Európa | webkamera | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom