Szürreális, mit tett a koronavírus-járvány a világ legismertebb látnivalóival

Berlintől Szöulig gyakorlatilag teljesen elnéptelenedtek a máskor túlzsúfoltnak számító turistalátványosságok. Az alábbi felvételeken is jól látható, hogy a világ szinte teljesen bezárkozótt, az élet mintha megállt volna.

Minden bizonnyal egy darabig még nem tudjuk felkeresni ezeket a csodálatos helyeket, de egyrészt addig sem maradunk kultúra nélkül, másrészt vissza fogunk térni.

A világ egyik legismertebb múzeumának főbejárata szinte teljesen üres
A mindig nyüzsgő római Piazza Navonán magányosan állnak az asztalok
A Kába szentélyt egészségügyi okokból most nem lehet megérinteni
Szellemhajók úsznak Bangkokban
A jeruzsálemi Siratófalnál kevesebben imádkoznak
Senki sem ücsörög a Spanyol-lépcsőn
Soha sem tűnt ilyen árvának a római Trevi-kút, a világ egyik legismertebb szökőkútja
A most csendes Kjongbokkung, Szöul öt királyi palotájának egyike
Alig gyönyörködik valaki a cseresznyefák virágzásában Tokióban
Nyugodtan lehet tisztítani a lámpaoszlopot az egyiptomi Luxorban
Egy turista sincs a római Forumnál
A jeruzsálemi Sziklamecsetet csupán a helyiek keresik fel
A berlini Brandenburgi kapu környékén is megállt az élet
A kambodzsai Angkor Wat példátlan látványt nyújt: üres
Thaiföld legendás temploma, az 1441-ben épített Wat Chedi Luang előtt csak szerzeteseket látni
A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Getty Images)

kiürült | koronavírus | turista | legismertebb | világ | üres

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom