Egy kaliforniai étterem testhőt mér az ajtóban a világjárvány megfékezése érdekében

Egy kaliforniai étterem nem szeretné, ha bármi is rajtuk múlna koronavírus-ügyben, ezért különleges intézkedéseket vezettek be. Már az ajtóban ellenőrzik leendő vendégeik testhőmérsékletét, és ha hőemelkedést tapasztalnak, náluk nincs maradás. Maguk részéről ezzel szeretnének hasznosat tenni járványügyben. 

Ezenkívül a dolgozók is napi kétszeri ellenőrzésen esnek át, a kilincseket, székeket, a vendégekkel érintkező összes felületet napjában többször fertőtlenítik. Az étterem tulajdonosa maga is kínai származású, ezért különösen érintettnek érzi magát a helyzetben, hiszen a tágabb család tagjai közül többek is karantén alá kerültek Kínában. Nem pánikol, kelteni sem szeretné, csupán felelősen gondolkozik a vendéglátásról egy olyan városban, ahol a világ összes szegletéből érkeznek emberek – vallja.

Az intézkedést január végén vezették be, az étterem ajtaján kommunikálják a szabályokat, és azt is, hogy ez egy biztonságos, egészséges vendéglátóegység.

A gyakorlat alapján eddig kevesen voltak azok, akik személyiségi jogaikra hivatkozva visszautasították a gyorstesztet és ezzel együtt az étkezést is – írja a The Orange Country Register.

A testhőmérésen még senki sem bizonyult gyanúsnak, viszont az egyértelműen elmondható, hogy az étterem forgalma visszaesett.

De ugyanez igaz a többi kínai étteremre a régióban, sőt, valószínűsíthetően az egész világban. Los Angelesben például körülbelül harmincszázalékos a kínai vendéglátóhelyek bevételének visszaesése, amióta felütötte a fejét a koronavírus.

Ez is érdekelhet:

Megvan, melyik lehet az első nagy légitársaság, amely csődbe megy a koronavírus miatt

A brit Flybe fapados légitársaság egy hete ment tönkre, most viszont egy sokkal komolyabb versenyző került csődközelbe.

(Fotók: Unsplash)

 

étterem | lázmérés | vendéglátás | koronavírus-járvány | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom