#otthonmaradok, kommunikálják a büszke és felelősségteljes olaszok

Az olaszok nem pánikolnak, inkább felelősségteljesen cselekszenek és összefognak. Ugyan az ölelés most tiltott, de lélekben együtt vannak, és otthon várják, hogy elcsendesedjen a járvány és Olaszország újra fellélegezhessen. 

Ki imádkozik, ki olvas, otthonról dolgoznak, este társasjátékoznak, fotóalbumokat nézegetnek, csetelnek és filmet néznek, a gyerekek neten kapják meg az iskolai teendőiket. A művészek, alkotók a kialakult helyzetre reagálnak fotókkal, írásokkal, festményekkel.

"Hagyom, hogy bejöjjön a napfény a lakásba. Otthon maradok, lelassulok, és próbálok derűs maradni. Minden nap tedd azt, ami jólesik. Aludj, egyél, és ne stresszelj! Ha a félelem eluralkodik rajtad, lélegezz és koncentrálj!"

Míg a kórházakban áldozatos munkával próbálnak gyógyítani az orvosok és egészségügyi dolgozók, addig az állampolgárok nagy része úgy döntött, a legjobb, amit tehet, hogy otthon marad.

Boltba legfeljebb a szabályok szerint megy (sorbanállás közben egyméteres távolság megtartása, egyenként lehet az üzletben tartózkodni), és aki tud, otthonról dolgozik. Óriási érvágás ez az olasz gazdaságnak, felfogni is nehéz, hogy mi történik éppen az országgal.

"Kérlek titeket, nézzetek szembe! Remélem, hogy Olaszországban nem ér véget a szolidaritás. A többi nem lényeg."

Ezrével használják a közösségi felületeken a #iorestoacasa, vagyis az #otthonmaradok hashtaget, az ország mérvadó közszereplői mellett azok az influenszerek is ezt az irányt célozták be, akik eddig csak fogkrémek és cipők népszerűsítésével töltötték meg a feedjüket.

Jelenség lett ebből, a leghasznosabb formában. Nem pánikkeltés, félelem, hanem összefogás.

Sokan saját véleményüket, tapasztalataikat osztják meg, mások pedig nagy gondolkodóktól kérnek kölcsön motiváló és segítő szavakat, például Ferenc pápától:

"Mielőtt ma elaludnátok, gondoljatok arra, mi lesz, amikor majd visszatérünk az útra. Amikor ismét megöleljük egymást, amikor mindannyian együtt vásárolunk be... ezek mind ünnepinek tűnnek majd. Gondoljunk arra, amikor újra visszatérünk a kávézókba, vissza a beszélgetésekhez, eszmecserékhez. Gondoljunk arra, hogy hamarosan ez az egész egy emlék lesz, és az átlagos szinte ajándéknak, gyönyörűségnek tűnik majd. Szeressünk mindent, amit a mai napig jelentéktelennek tűnt. Minden pillanat értékes lesz. Egy jóleső úszás a tengerben, az estig tartó napsütés, a naplementék, a pohárköszöntők, a kacagások. Térjünk vissza a közös nevetéshez! Erő és bátorság! Hamarosan találkozunk!"

Ez is érdekelhet:

Ilyen az első nap a lezárt Olaszországban

Megkérdeztünk egy Ravennában élő olasz koncertszervezőt, milyen az élet most, Olaszország legsötétebb óráján.

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

 

olaszország | iorestoacasa | járványmegfékezés | koronajárvány | koronavírus-járvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom